Az amerikai kormány szankciókat léptetett életbe a szíriai elnök idősebbik fiával szemben

2020. július 29. 18:55

A büntető intézkedés értelmében a 18 éves Hafez el-Aszad nem léphet be az Egyesült Államok területére, illetve esetleges amerikai vagyonát zárolják.

2020. július 29. 18:55

Édesanyját, Aszma el-Aszadot júniusban hasonló szankcióval sújtották. A szíriai elnök ellen 2011 júniusában  léptettek életbe szankciókat. A pénzügyminisztérium közleménye szerint az amerikai kormányzat nemcsak Hafez el-Aszad ellen léptetett életbe büntető intézkedéseket, hanem szankciót hozott összesen 14 szíriai vállalat és személy, továbbá a Szíriai Arab Hadsereg egyik egysége ellen is.

Az indoklás szerint a büntető intézkedéseket a 2019 decemberében hatályba lépett, úgynevezett Caesar Törvény értelmében szabták ki. Ez a törvény szankcionál mindenkit, aki „megkönnyíti az Aszad-rezsimnek  a különböző javakhoz, szolgáltatásokhoz való hozzájutást, továbbá a rezsim katonai tevékenységét, olaj-és gáziparát segítő technológiák beszerzését”. A törvény egyben szankciókkal sújtja azokat is, akik „az újjáépítésben történő részvétel révén hasznot húznak a szíriai konfliktusból”.

Miközben Ön ezt olvassa, valaki máshol már kattintott erre:

Újra itt a vadnyugat: így befolyásolhatja a magyar választásokat Donald Trump döntése

Újra itt a vadnyugat: így befolyásolhatja a magyar választásokat Donald Trump döntése
Tovább a cikkhezchevron

Itt az ideje véget vetni Aszad szükségtelen és brutális háborújának. Mindenekelőtt ez a célja szankcióinknak” – fogalmazott Mike Pompeo amerikai külügyminiszter abban a közleményben, amelyet a szankciós intézkedések nyilvánosságra hozatala után tett közzé. Az Egyesült Államok – és az Európai Unió is – már korábban befagyasztott a szíriai állam és több száz szíriai vállalat és személy vagyonát. Washington megtiltotta a Szíriába irányuló exportot és beruházásokat, valamint az olajtermékekkel kapcsolatos tranzakciókat. Az új szankciók a szíriai gazdaság több ágazatát érintik, és vagyonbefagyasztást helyeznek kilátásba hovatartozástól és állampolgárságtól függetlenül mindenkinek, aki az Szíriával az érintett szektorokban üzleti-gazdasági kapcsolatban áll.

(MTI)

Összesen 1 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!