A kormányzó szociáldemokraták nyerték az észak-macedóniai választásokat

2020. július 16. 07:17

Még nem tudni, hogy a kialakult szavazatarány hány mandátumot jelent majd a pártoknak a 120 tagú szkopjei parlamentben.

2020. július 16. 07:17
null

Szoros versenyben a kormányzó szociáldemokrata szövetség nyerte az észak-macedóniai parlamenti választásokat – derült ki az állami választási bizottság csütörtök hajnalban közzétett adataiból. A szavazatok mintegy 95 százalékos összesítése alapján a Zoran Zaev (fotónkon) korábbi miniszterelnök vezette baloldali Macedóniai Szociáldemokrata Szövetség (SDSM) a szavazatok 35,85 százalékát kapta, alig másfél százalékkal előzve meg a voksok 34,49 százalékát megszerző jobboldali Belső Macedón Forradalmi Szervezet – Macedón Nemzeti Egység Demokratikus Pártját (VMRO-DPMNE). A Demokratikus Szövetség az Integrációért nevű – a „királycsináló” szerepére pályázó – legnagyobb albán etnikai párt végzett a harmadik helyen, 12 százaléknyi szavazattal, megelőzve a 8,8 százalékos eredményt elérő kisebb vetélytársát, az Albánok Szövetségét.

A részvételi arány az 1,8 millió szavazásra jogosult 50,8 százalékánál tartott az urnazárás előtti utolsó közléskor, ami alacsonyabb, mint a korábbi választásokon volt. A választási bizottság nem szolgált adatokkal arra vonatkozóan, hogy a kialakult szavazatarány hány mandátumot jelent majd a pártoknak a 120 tagú szkopjei parlamentben. Az előrejelzések arról szóltak, hogy egyik nagy párt sem tud majd önállóan kormányt alakítani, így az albán etnikai pártokon múlhat majd, hogy ki vezeti a következő négy évben a nyugat-balkáni országot.

A szavazóhelyiségek este 9 órai bezárása után nem sokkal hackertámadás érte az állami választási bizottság nyilvános oldalát. Oliver Derkoski, a testület vezetője az incidensről azt mondta, a támadás a gyors online eredményközlésre szolgáló weboldaluk ellen irányult, a szavazatszámlálásban azonban nem okozott fennakadást, mivel nem érintette a központi szerverüket. A számlálást átmenetileg a YouTube-on közvetítették élőben. A rendszer közel három órával későbbi helyreállása után az adatok – a voksok 70 százalékának összesítése mellett – a kormányon lévő SDSM egy százalékos előnyét mutatták, s ennek alapján Zoran Zaev, a szociáldemokraták vezetője bejelentette a győzelmüket.

Nyugodt légkörben zajlott a voksolás

A párt győzelmet ünneplő híveihez beszélve a fővárosban, Zaev gyors reformokat ígért az ország európai uniós csatlakozási esélyeinek javítására, és ígéretet tett a megrendült gazdaság megerősítésére. A 2017. május 31. óta hivatalban volt Zaev legfontosabb politikai ígérete az euroatlanti integráció felgyorsítása volt, ennek érdekében változtatták meg az ország nevét is. Észak-Macedónia 2020. március 27-én a NATO tagja lett, de az Európai Unió 2019 októberi csúcstalálkozóján elhalasztotta a csatlakozási tárgyalások megkezdését, ami belpolitikai válsághoz vezetett az országban. A megoldás érdekében Zaev előre hozott választásokat javasolt, és 2020. január 3-án lemondott, azóta Oliver Szpaszovszki ügyvezető, szakértői kormánya volt hivatalban. Az eredetileg április 12-re kiírt voksolást a koronavírus-járvány miatt kellett elhalasztani. Az új időpontot a gyengülni látszó járvány körülményei között tűzték ki, de az új koronavírus ismét gyorsabban kezdett terjedni az országban.

Megfigyelők szerint a voksolás nyugodt légkörben zajlott, nem volt számottevő rendellenesség sehol, és a szervezők az egészségügyi előírásokra is figyeltek. A járvány miatt egyébként három napig tartott a voksolás, s a szerdai utolsó napon a tömeg elkerülése érdekében két órával meg is hosszabbították a szavazásra használható időt.

(MTI)

Összesen 47 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Amerigo
2020. július 16. 11:04
"Szoros versenyben a kormányzó szociáldemokrata szövetség nyerte az észak-macedóniai parlamenti választásokat" Nem, a soros versenyben nyerték, ha még nem lenne világos!
medve
2020. július 16. 10:41
Minden hódolatom Észak-Macedóniáé, de nem tudom, kommentelő társaim miért fordítanak ekkora figyelmet erre a kérdésre, miért vonnak le világmegváltó következtetések egy kicsi balkáni ország választásából. Pedig szerintem az egész nem szól másról, csak annyiról, hogy ahol választások vannak közvetlenül a COVID első hulláma után, ott hol szorosan, hol meggyőzően azok nyernek, akik kormányoznak. Ezt történt Szerbiában, Horvátországban, Lengyelországban, és most Észak-Macedóniában. Az egyedüli kivétel a francia önkormányzati választás, ahol Macront nagyon elverték.
Bulvár Viktor
2020. július 16. 10:29
A keresztyéni szellem jegyében továbbra is bújtatni kell a bűnöző barátomat! Éljenek az elvek!
BőröndÖdön
2020. július 16. 09:31
Onnan most nem kell kilopnunk egy aktuális korrupt politikust? :)
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!