Venezuela kiutasította az országból az Európai Unió nagykövetét

2020. június 30. 08:16

A lépés válasz lehet az uniós szankciókra, melyek több venezuelai képviselőt is érintettek.

2020. június 30. 08:16

Nicolás Maduro venezuelai államfő hétfőn kiutasította országából az Európai Unió nagykövetét, miután a közösség szankciókat rendelt el több venezuelai tisztségviselő ellen, amiért ellehetetlenítették az ellenzéki többségű parlament munkáját. Az elnök 72 órát adott az EU helyi képviseletét vezető Isabel Brilhante Pedrosának arra, hogy elhagyja a dél-amerikai országot. Az Európai Unió hétfőn tucatnyi magas rangú tisztségviselővel bővítette venezuelai szankciós listáját, amelyen immár harminchat személy található a demokrácia és a jogállamiság aláásásában játszott szerepe miatt. A frissen felkerült személyek között van Luis Parra, a törvényhozás vitatott körülmények között megválasztott elnöke is.

Mégis kik ők, hogy fenyegetésekkel megpróbálják ránk erőltetni az akaratukat?” – tette fel a kérdést Maduro a döntés bejelentésekor. „Elég az európai kolonializmusból, a felsőbbrendűségen alapuló beavatkozásokból és a rasszizmusból!” – fogalmazott. Venezuela egyszerre küzd súlyos gazdasági és politikai válsággal. Előbbinek az az oka, hogy az ország kizárólag kőolajszármazékokat exportál, s az olajár néhány évvel ezelőtti jelentős csökkenésének hatására a gazdaság zuhanórepülésbe kezdett. A belpolitikai válság pedig azután mérgesedett el, hogy a törvényhozásban többséget szerzett az ellenzék a legutóbbi választásokon. Ezt követően a hatalomhoz hű legfelsőbb bíróság fokozatosan megfosztotta jogköreitől a törvényhozást, majd Nicolás Maduro elnök 2017-ben párhuzamos parlamentnek számító alkotmányozó gyűlést hozott létre, jóllehet annak megválasztását számos nemzetközi bírálat kísérte.

(MTI)

Összesen 9 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
luisbathhelena
2020. június 30. 13:04
Minden pofon jó helyre megy
iIonah
2020. június 30. 10:18
Mindenki számára követendő példa, mert ezek a birkák talán csak ebből értenek.
luzitanxaver
2020. június 30. 08:45
,,Mégis kik ők, hogy fenyegetésekkel megpróbálják ránk erőltetni az akaratukat?,, A mély állam bábjai.
jolly77
2020. június 30. 08:44
imádom ahogy fideszesek védik a castro-ista komcsi diktátort :D zsidókat ma megvédtétek már a borzalmas (baloldali) antiszemitizmustól? észrevettétek már, hogy harc nélkül rávettek benneteket valakik, hogy azt mondjátok, érezzétek, mint a szoclibek mindenkor? :D nemtom ki mozgatja a szálakat, de okos... semmi háború, mégis minden fideszes szoclib lesz a gondolkodásában :O XD
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!