„Kívülről nézve nincs benne semmi különös, csak egy megkövesedett bot, ám rögtön érdekessé válik, miután felvágjuk és megnézzük belülről” – mondta Champreux, aki szerint a lelet jó állapotának köszönhetően több millió éves sejtek falait tudták megfigyelni a kutatók. „Anatómiailag összehasonlítottuk az ugyanebből az időszakból származó más növényekkel, amiből rengeteg információt nyertünk” – jegyezte meg a kutató. Champreux megállapította, hogy a növény egy eddig ismeretlen faj, és egyben növénynemzetség képviselője, amely valamelyest hasonlít a modern páfrányokhoz és zsurlókhoz.
A PeerJ című tudományos folyóiratban publikált tanulmány szerint a nemzetség a Keraphyton, a faj pedig a Keraphyton mawsoniae nevet kapta, a 2019-ben elhunyt ausztrál paleontológus, Ruth Mawson után.
(MTI)