A becslés szerint május 4-ig 3,2 millió ember halt volna meg, ha nem zárják be az intézményeket és nem kérik arra az embereket, hogy maradjanak otthon. Ez azt jelenti, hogy körülbelül 3,1 millió életet mentettek meg a bezárások, ebből 470 ezret az Egyesült Királyságban, 690 ezret Franciaországban, 630 ezret Olaszországban – olvasható a Nature tudományos lap aktuális számában közölt jelentésben. A számításokhoz feltevések is járulnak, melyek befolyásolják a becslést. Feltételezik, hogy az új koronavírus veszélye miatt senki sem változtatna a viselkedésén a korlátozások nélkül, valamint a kórházak nem terhelődnének túl, ami a halálozások emelkedését eredményezné. A tanulmány a kijárási korlátozások egészségi következményeit sem veszi figyelembe, melyekből talán évek alatt lehet felgyógyulni. A kutatók szerint az említett országok lakosságának legfeljebb négy százaléka fertőződött meg.
Seth Flaxman, a kutatócsoport tagja a BBC-nek elmondta, ez még csak a világjárvány kezdete, a korlátozások lazításával a vírus újra terjedni kezdhet.
Szintén a Nature-ben jelent meg egy másik tanulmány, melyet a Berkeley-i Kaliforniai Egyetem tudósai készítettek és a kínai, dél-koreai, iráni, franciaországi és egyesült államokbeli korlátozások hatásait elemezte. Becslésük alapján a korlátozások mintegy 530 millió fertőzést előztek meg a vizsgált országokban. A kutatók szerint a korlátozások bevezetését közvetlenül megelőzően az esetszám kétnaponta duplázódott. Solomon Hsiang, a tanulmány egyik szerzője úgy ítéli meg, hogy a globális korlátozások rövidebb idő alatt több életet mentettek meg, mint korábban bármikor.