Elsöprő győzelmet aratott egy pár hónapja alakult párt Bulgáriában

Rumen Radev korábbi elnök alakulata nagyon simán nyert, de egy koalíciós társra szüksége lesz.

Azzal gyanúsítja őket, hogy csalással szerezték meg pilótaengedélyüket.
A pakisztáni állami légitársaság közölte csütörtökön, hogy eltiltja a repüléstől pilótáinak harmadát. A 97 halálos áldozatot követelő májusi karacsi repülőgép-szerencsétlenség miatt indított vizsgálatok nyomán ugyanis azzal gyanúsítja őket, hogy csalással szerezték meg pilótaengedélyüket. „Százötven pilótát nem engedünk repülni a 434-ból gyanús engedélyek miatt” – közölte Abdullah Háfiz Hán, a Pakistan International Airlines (PIA) szóvivője. Mint mondta, a pilóták lehet, hogy csaltak a vizsgákon azzal, hogy helyettük mások végezték el a teszteket.
A PIA és a pakisztáni polgári légiközlekedési hatóság (CAA) vizsgálatot indít, illetve újból felméri a pilóták képesítését – tette hozzá Hán. A vizsgálat kiterjed arra is, hogy a pilótaengedélyeket a CAA munkatársainak megvesztegetésével szerezték-e. „Az első fázisban csak a PIA pilótáin fogjuk elvégezni az átvilágítást. Lehet, hogy később kiterjesztjük ezt más légitársaságokra is” – mondta a CAA egyik tisztségviselője.

A pakisztáni légitársaság május 22-én Lahorból Karacsiba tartó Airbus A320-as típusú repülőgépe leszállás előtt zuhant le a karacsi repülőtér közelében. A gépen 91 utas és a nyolc fős legénység tartózkodott, a szerencsétlenséget ketten élték túl. A történtekért a pilóták elbizakodottsága és a légi irányítás gondatlansága tehető felelőssé – mondta Gulam Szarvar Hán pakisztáni repülésügyi miniszter szerdán. A miniszter elmondta, hogy a feketedoboz adatainak franciaországi elemzése során kiderült: a pilóta és a másodpilóta egyáltalán nem figyelt oda a landolásra, és végig a koronavírus-járványról, illetve érintett családtagjaikról beszélgettek. Az utóbbi évtizedben mintegy 450 ember esett áldozatul repülőgép-szerencsétlenségeknek Pakisztánban. A vizsgálatok négy esetből háromban emberi hibára vezették vissza a történteket.
(MTI)