Hangsúlyozta, hogy új lendületet kell adni az oroszbarát szakadárok 2014-es lázadása óta húzódó konfliktus rendezésének. A legfontosabb a tartós és nemzetközi megfigyelőkkel ellenőrizhető tűzszünet. Ez „nehéz, de lehetséges”, ezért olyan ügyekre kell összpontosítani, amelyekben „konstruktív lépéseket” lehet tenni, a civilek védelmében is. Így újabb átkelőket kell nyitni a több mint 400 kilométer hosszú frontvonalon. Most csupán öt ponton lehet átjutni, ami igen megnehezíti a térségbeliek életét.
Ukrajna már bizonyította, hogy nyílhat tér a „pragmatikus cselekvésre”, ezt mutatja az aknamentesítő munkálatok haladása. Ukrajnának és Oroszországnak egyaránt az ilyen eredményekre kell építenie – mondta a német külügyminiszter.
Dmitro Kuleba a többi között aláhúzta, hogy a hazájától Oroszországhoz csatolt Krím félsziget ügyét is napirenden kell tartani. Kijev állhatatosan dolgozik ezért, és a félsziget „felszabadításáig” nem hagy fel erőfeszítéseivel – mondta.