Lemondásra kényszerült egy philadelphiai lap főszerkesztője a főcím miatt

2020. június 07. 08:43

Az épületek is számítanak – írta a főszerkesztő a tüntetéseken általános rongálásokra utalva.

2020. június 07. 08:43

Lemondásra kényszerült szombaton Stan Wischnowski, a Philadelphia Inquirer című amerikai lap főszerkesztője egy vitatott főcím miatt. A főszerkesztő Az épületek is számítanak főcímet adta egy építészeti kritikának, amelynek a szerzője a többi között arról írt, hogy a részben a Black Lives Matter (Fekete életek számítanak) nevű mozgalom szervezte tüntetéseken megjelenő erőszakos elemek üzleteket gyújtottak fel és épületeket rongáltak meg, közöttük műemléképületeket is. A vitatott főcím összecsengett A fekete életek számítanak mozgalom elnevezésével, s a szerkesztőség afroamerikai munkatársai tiltakozni kezdtek.

Elnézést kért a lapvezetés

A lapvezetés bocsánatot kért, a címet megváltoztatta, és a Pulitzer-díjas, 58 éves Wischnowskinak, aki egyben a lapkiadó alelnöke is, le kellett mondania mindkét posztjáról. Lisa Hughes, a kiadó elnök-vezérigazgatója a szerkesztőségnek írt emlékeztetőjében „sértőnek és nem megfelelőnek” minősítette a főcímet, s leszögezte, hogy a lapnak „diverzifikálnia kell” munkatársi gárdáját.

A philadelphiai lap bocsánatkérése a The New York Times bocsánatkérése után jelent meg. A The New York Times ugyanis szerdán közölte Tom Cotton arkansasi republikánus szenátor véleménycikkét, amelyben a politikus arról írt, hogy helyesnek tartja az erőszakkal szembeni rendőri fellépést. „A nemzetnek helyre kell állítania a rendet” – fogalmazott, hozzátéve, hogy a hadsereg erre készen áll. A lap a cikk megjelenése után össztűz alá került, s szintén bocsánatot kért. „Téves szerkesztői döntésnek” minősítette Tom Cotton cikkének megjelentetését.

(MTI)

Összesen 112 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Dominium Magna Hungaria
2020. június 09. 00:49
https://youtu.be/W7IqkwVnw0U
néhai Ch.Pilot
2020. június 08. 10:46
Mer' az Amerikai Egyesült Állatoknál nincs ám cenrzúra! :-D Bárki bármit megírhat! #BlackLikesMurder
levig79
2020. június 08. 06:57
Következő lépés: rendőrség megszüntetése helyi szinten. És ez komoly, polgármesterek állnak az ügy mellé, mert ezt követelik a tüntetők/rablóbanda (hol ez hol az). Na most akkor, egyszerű logika. Az érintett nagyvárosok demokrata polgármesterei nem engedték a rendőröknek, hogy keményen fellépjenek az fosztogatókkal szemben, ennek köszönhető a mérhetetlen pusztítást, amit napok óta végeznek. Vagyis, a polgármesternek hatalma van a rendőrség felett. Most ugyanaz a polgármester kimegy tüntetni, hogy szüntessük meg a rendőrséget, mert rasszista stb stb. Hát baszki...ez nekem sok, de hogy a sok húgyagyú ennyit nem bír összerakni? Mondjuk nálunk is a jelenleg jobbikos réteg krónikus agysejt hiánnyal küzd az biztos.
Dominium Magna Hungaria
2020. június 08. 01:04
Fox news adhat neki munkát, most hogy így redpilledelték
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!