Júliustól végrehajtják a szövetségi szintű halálbüntetéseket az Egyesült Államokban

2020. június 16. 07:31

Tizenhét évi kihagyás után.

2020. június 16. 07:31

Július 13-ától ismét végrehajtják a szövetségi szintű halálbüntetéseket az Egyesült Államokban – jelentette be hétfő este William Barr igazságügyi miniszter. A miniszter csaknem egy évvel ezelőtt jelezte erre vonatkozó szándékát. Az utóbbi 45 évben csupán három olyan embert végeztek ki az országban, akit szövetségi bíróság ítélt halálra, köztük 2001-ben Timothy McVeigh-t, az 1995-ös oklahomai támadás elkövetőjét. A legutóbbi szövetségi szintű kivégzés 2003-ban volt.

Felmérések szerint a halálbüntetés támogatottsága nagyon lecsökkent az amerikai társadalomban az utóbbi évtizedekben: míg az 1990-es évek elején az emberek 80 százaléka támogatta, addig most már csak 54 százalékuk. Már csak kevés szövetségi állam alkalmazza, főleg a konzervatívabb déliek. Tavaly 22 kivégzés volt az országban. A legtöbb bűncselekmény tagállami bíróság elé kerül az Egyesült Államokban, csak a legsúlyosabb eseteket tárgyalják szövetségi szinten.

(MTI)

(kép forrása: arsboni - Reblog)

Összesen 46 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
LAW AND ORDER
2020. július 05. 18:51
Nagyszerű hír. A halálbüntetés alkalmazása annak bizonyítéka, hogy egy társadalom komolyan veszi saját értékrendjét, az önmaga felett gyakorolt hatalmat, a szuverenitást. Nem is lehet máshogy valóban törekedni az igazságra, mint a bűnösök megérdemelt kivégzésével.
Gombóc XVI. Artúr
2020. június 16. 17:58
Akkor te nem vagy tisztában a "gyalázkodás" szó jelentésével.
Gombóc XVI. Artúr
2020. június 16. 17:55
Aztán téged miért zavar annyira a "negatív minősítés"??? Ez egy olyan honlap ahol vitatkozni szoktunk egymással. A vita pedig azt jelenti, hogy sokszor nem értünk egyet egymással. Ha téged ez zavar, akkor szerintem te rossz helyre jöttél.
EMM195
2020. június 16. 17:20
Nagy Imre és társai pályafutásának állandó kísérője volt a börtönfolyosó és az akasztófa. Mármint amit másokon alkalmaztak ők.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!