Ferenc pápa: A járvány végeztével nyújtsuk kezünket a szegények felé

2020. június 13. 14:51

Az egyházfő ostorozta azokat, akik „számítógépük előtt ülve mozgatnak vagyonokat, vagy fegyver-, illetve kábítószer-értékesítésből gazdagodnak meg”.

2020. június 13. 14:51

Ferenc pápa azzal a felhívással fordult szombaton kiadott üzenetében az emberiséghez, hogy a koronavírus-járvány elmúltával „nyújtsa ki kezét a szegényeknek”, és ehhez kapcsolódóan ostorozta azok „cinizmusát és közömbösségét, akik számítógépük előtt ülve mozgatnak vagyonokat, vagy fegyver-, illetve kábítószer-értékesítésből gazdagodnak meg”.

„Hány kinyújtott kezet láthattunk ezekben a hónapokban, amikor az egész világot megtámadta egy szenvedést és halált okozó, félelmet és zavart keltő vírus?” – tette fel a kérdést a katolikus egyházfő az üzenetben, amelyet a szegények november 15-én tartandó világnapjára írt. A pápa ezúttal is tisztelgett azon orvosok, ápolók, papok és önkéntesek előtt, akik életüket kockáztatták a betegek megmentéséért, vigasztalásáért. Dicsérte nagylelkűségüket, szemben azokkal, akik „ölbe tett kézzel, a szegénységgel szemben érzéketlenül, sőt gyakran annak fenntartásában cinkosként vészelték át” ezt az időszakot. Utóbbiakat a közömbösség és a cinizmus élteti nap mint nap. A kezüket gyorsan kinyújtják, de csak a számítógép billentyűzetére, hogy pénzösszegeket mozgassanak a világ egyik részéből a másikba, oligarchák vagyonát gyarapítva, vagy egész országok nyomorúságáról, bukásáról döntve – tette hozzá.

Az egyházfő egy kalap alá vette a luxusban élő drogkereskedőket, a korrumpált tisztségviselőket és azokat a törvényhozókat, akik nem tartják be a maguk által hozott törvényeket sem. Ezzel szemben a „gyengéket támogatók nagylelkűsége a teljes értékű emberi élet feltétele” – írta. Elismerte, hogy "az egyháznak nincs világra szóló megoldása a rengeteg szegény ember néma kiáltására”. Hosszan elemezte azt a felfordulást, amelyet a világjárvány és a kijárási korlátozások okoztak az emberek lelkében.

„Váratlanul és felkészületlenül ért minket, zavarodottságot okozott bennünk, a tehetetlenség érzését keltette. Sok biztosnak tűnő dolog megkérdőjeleződött. Szegénynek és gyengének érezzük magunkat, mert megtapasztaltuk korlátainkat, szabadságunk határait. De egyúttal otthonunkba zárva újra felfedeztük az egyszerűség fontosságát az életben, és azt, hogy a lényegre kell koncentrálni” – állapította meg.

(MTI)

Összesen 29 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Crusader
2020. június 13. 21:27
https://katolikusvalasz.blog.hu/2019/04/07/athanasius_schneider_puspok_az_eretnek_papa_kerdeserol Jó cikk az eretnek pápáról.
Crusader
2020. június 13. 21:03
Na, az álpápa megint kinyilatkoztatott ? Úgy mint a BBC-ben. https://katolikusvalasz.blog.hu/2019/04/21/ferenc_papa_egy_meleg_tv_sztarnak_nem_szamit_hogy_ki_vagy_vagy_hogyan_eled_az_eletedet Idézet Ferkó papától: "Nagyobb hangsúlyt helyezni a jelzőre, mint a főnévre: ez nem helyes. Mindannyian emberi lények vagyunk, és méltóságunk van. Nem számít, hogy ki vagy, vagy hogyan éled az életedet, a méltóságodat nem veszíted el. Vannak, akik a jelző miatt választanak ki vagy taszítanak el másokat - az ilyen embereknek nincs emberi szíve." Ez az antikrisztus.. személyesen. Ilyet pápa nem mondhat, vagy ha igen, akkor nem pápa. Nem vitás, a kígyó már bent van Rómában a Vatikán falai között.
kata56
2020. június 13. 20:01
antikrisztusi..
MayorAnna
2020. június 13. 19:30
Ferenc! Ne feledd, ha a szegények felé kell kinyújtani adakozó kezed:-ott van egy, a karod végén. Merítsen mélyen a Vatikán kincstárában, s ossza a rászorulóknak. Ne várj olyant mástól, hogy tegyen, amit te megtagadsz. baszodalássantisztelettel!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!