Europol: új egység a pénzügyi bűncselekmények felszámolására

2020. június 05. 12:57

A túlélésért küzdő építőipari, vendéglátási-turisztikai ágazatok vannak a legjobban kitéve a visszaéléseknek.

2020. június 05. 12:57

Új egység alakul az Európai Unió rendőri együttműködését koordináló szervezetén, az Europolon belül a koronavírus-járvány alatt felerősödött pénzügyi bűncselekmények felszámolására. A hágai központú szervezet pénteki tájékoztatása szerint az Európai Pénzügyi és Gazdasági Bűncselekmények Központjának nevezett, 65 fős nyomozói állománnyal működő új intézményi egység feladata, hogy megerősítse az EU-tagállamok és az uniós intézmények közötti együttműködést, továbbá a bűnügyekkel kapcsolatos információk gyűjtését és cseréjét. A központ a pénzmosás, a korrupció, és a pénzügyi visszaélések elleni harcot támogatja majd elsősorban.

Catherine de Bolle, az Europol igazgatója szerint a járvány okozta válság meggyengítette az unió gazdaságait, és sebezhetőbbé tette őket a bűnözői csoportokkal szemben. Felhívta továbbá a figyelmet arra, hogy a túlélésért küzdő építőipari, vendéglátási-turisztikai ágazatok vannak a legjobban kitéve a visszaéléseknek. Rámutatott arra is, hogy a bűnelkövetők a járvány alatt engedélyezett állami támogatásokat is felhasználhatják illegális céljaik elérésére. Az egység további célja, hogy elősegítse a bűncselekmények elkövetéséből származó jövedelmek lefoglalását.

(MTI)

Összesen 4 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
B_kanya
2020. június 05. 13:39
Csak megtudjuk akkor, hogy az éhező b-guineai tanárembernek egymilliárd felett vagy alatt volt az eltitkolt vagyona... Vagy legalábbis az a vagyon, amiből egymillió euró feletti készpénzforgalmakat bonyolított.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!