Észak-Korea katonákat vezényelt néhány elhagyatott őrhelyre a demilitarizált övezetben

2020. június 18. 07:44

Az észak-koreai kormány közölte, most és a jövőben sem áll szándékában tárgyalóasztalhoz ülni Dél-Koreával a feszültségek elsimítása érdekében.

2020. június 18. 07:44

Észak-Korea szemlátomást katonákat vezényelt csütörtökön néhány, korábban kiürített őrhelyre a két Koreát elválasztó demilitarizált övezetben – jelentette dél-koreai katonai forrásokra hivatkozva a Yonhap hírügynökség.

A szöuli médiában olyan hírek is napvilágot láttak, hogy mintegy száz észak-koreai katona jelent meg a korábban a két Korea által közösen használt keszongi ipari parkban is. Észak-Koreának a fegyvermentes övezetben körülbelül 150 olyan őrhelye van, amelyeket a feszültség csökkentését szolgáló, 2018. szeptember 19-én aláírt Korea-közi szerződés után ürített ki. A négy kilométer széles demilitarizált övezet létrehozásáról szóló megállapodást a hároméves koreai háború után, 1953-ban írta alá Észak- és Dél-Korea.

Az észak-koreai hadsereg vezérkara kedden bejelentette, hogy fontolóra vette a hadsereg bevonulását a demilitarizált övezetbe. Néhány órára rá felrobbantották a keszongi Korea-közi összekötő irodát, amelyet két létesítette a két ország, hogy elősegítse a párbeszédet és az együttműködést. A rá következő napon, szerdán az észak-koreai hadsereg konkretizálta szándékait, közölte, hogy bevonul Keszong határvárosba és a Gyémánt-hegység környékére, ahol Szöul és Phenjan közös ipari és idegenforgalmi beruházásokat és fejlesztéseket valósított meg. Emellett katonai ellenőrzőpontokat állítanak fel a demilitarizált övezetben, és újrakezdik a rendszeres hadgyakorlatokat a határ közelében. Eközben egy magas rangú észak-koreai tisztségviselő aláhúzta: kormányának most és a jövőben sem áll szándékában tárgyalóasztalhoz ülni Dél-Koreával a feszültségek elsimítása érdekében. Szöul előzőleg felajánlotta, hogy különleges megbízottat küld Phenjanba a helyzet tisztázására, de Észak-Korea ezt elutasította.

Az elmúlt hónapokban Phenjan szinte minden együttműködést megszakított Szöullal, a múlt héten pedig ellenségnek kiáltotta ki Dél-Koreát. Phenjan újabban azt sérelmezi, hogy Szöul szerinte nem tesz semmit a dél-koreai aktivisták szórólapkampánya ellen. Észak-koreai disszidensek és más aktivisták az elmúlt hetekben apró hőlégballonok segítségével szórólapokat juttattak át Dél-Koreából a határon, amelyekben erőteljesen bírálták a phenjani rezsimet és a katasztrofális emberi jogi helyzetet. Szöul korábban is igyekezett megakadályozni az évek óta tartó szórólapkampányokat, de a szólásszabadságra hivatkozva nem tiltotta meg őket. Csütörtökön a szöuli országegyesítési minisztérium leszögezte, hogy továbbra is elkötelezett a röpiratos kampány leállítása mellett.

(MTI)

Összesen 5 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
56október
2020. június 18. 15:05
Komcsi. Még akkor is hazudik, ha halott.
3M..
2020. június 18. 08:12
Provokációra, határozott válasz. A kölcsönösség jegyében, Csoszon lépése magától értetődő. Szebb Jövőt!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!