Kirúgták a rendőrt, aki agyonlőtt egy afroamerikai férfit pénteken az egyesült államokbeli Atlantában, társát pedig áthelyezték – jelentette a helyi sajtó hétfőn. A rendőrség közzétette az intézkedésről készített felvételt. Ezen az látható, hogy az igazoltatott, Rayshard Brooks nevű férfi több mint 40 percen keresztül együttműködő magatartást tanúsít: beismeri, hogy korábban, lánya születésnapi ünnepségén fogyasztott alkoholt, néhány pohárral, és beleegyezik a szonda megfújásába is. Hirtelen azonban megváltozik az addig teljesen nyugodt helyzet, amikor megpróbálják megbilincselni a 27 éves férfit. Dulakodás kezdődik, és Brooks kicsavarja az egyik rendőr kezéből a Taser elektromos sokkolót, majd megpróbál elfutni, mire az egyik rendőr, Garrett Rolfe agyonlövi.
Rolfe elmondása szerint Brooks futás közben visszafordult, és célba vette a sokkolóval, amit a közelben lévő biztonsági kamera felvétele is megerősíteni látszik. Keisha Lance Bottoms, Atlanta polgármestere korábban leszögezte, hogy nem tartja igazoltnak a lőfegyver használatát, vannak olyanok is ugyanakkor, akik szerint a helyzet nem ennyire egyértelmű. Andy Harvey szakértő az AP amerikai hírügynökségnek azt mondta, hogy egy másodperc tört része alatt megváltozhat a helyzet a hasonló rendőri intézkedések során. „Az őrizetbe vétel megkezdésekor dől el, hogy az érintett együttműködik vagy ellenáll” – emelte ki. A két fehér rendőr ellen belső eljárás indult, a szervnél 2013 októbere óta dolgozó Rolfe-t elbocsátották, míg társát, a mindössze másfél éve szolgáló Devin Brosnant adminisztrációs munkakörbe helyezték át. Erika Shields rendőrfőnök a történtekre tekintettel még a hét végén lemondott.