Az Isztambuli Egyezmény alkotmányosságát vizsgálná Lettország
2020. június 10. 16:42
Kezdeményezik a lett kormánypártok annak megvizsgálását, hogy az Isztambuli Egyezmény nem ütközik-e az ország alkotmányába. Az egyezmény ratifikálása nem lehetséges egy ilyen vizsgálat nélkül az indítványozók szerint.
2020. június 10. 16:42
4 p
0
0
2
Mentés
Joób Kristóf
A vizsgálatot az Új Egység párt kezdeményezte a vele szövetségben lévő Fejlődésért/Igent Mondunk! párt támogatásával. A kezdeményezők szerint a lett törvényhozás, a Saeima általi ratifikáláshoz azért van szükség az alkotmányossági vizsgálatra, mert nem eldöntött, hogy a nők elleni és a családon belüli erőszak ellen született Isztambuli Egyezmény egyes pontjai nem ütközne-e a lett alaptörvénybe.
Ahogyan arról már korábban írtunk sem Lettország, sem Litvánia nem ratifikálta az isztambuli egyezményt. Lettországban utoljára tavaly decemberben, az EP ratifikálást sürgető november 28-ai határozata után került a kormány elé a kérdés, de a koalíció konzervatív pártjai elzárkóztak a ratifikáció elől. Mindkét balti államban azzal érvelnek, hogy a nők védelméről szóló kitételeket jelentős részben teljesíti a nemzeti jogrend is, az egyezmény szövegének különböző ideológiai folyományait pedig nem tartják elfogadhatónak. A magyar kormány hasonló fenntartások miatt nem támogatja az Európa Tanács egyezményének ratifikálását.
Krišjānis Kariņš kormányfő úgy látja, hogy a lett társadalom egy része nem pontosan érti az Egyezmény célját. Arvils Ašeradens pártelnök szerint pedig, tekintettel a pártok közötti nézetkülönbségekre, egyedül az alkotmánybíróság hivatott arra, hogy mérlegeljen a kérdésben. A lett taláros testületnek mindenképpen foglalkoznia kell az üggyel, tekintettel arra, hogy ehhez 20 képviselő aláírás szükséges, és jelen esetben összesen 21-en írták alá a kezdeményezést.
Joób Kristóf
***
A cikk a Pallas Athéné Domeus Educationis Alapítvány támogatásával valósult meg.
Aki igazán támogatja Ukrajnát, az Ukrajna minden döntését támogatja, míg a szabad ukrán napraforgó az égnek nem szórja ismét sárga szirmait – vélekedik Gabrielius Landsbergis.
Az állásfoglalásukban hangsúlyozták, hogy a kutatóhálózat szabad, politikai és gazdasági befolyástól mentes működése elengedhetetlen a magyar tudományos teljesítmény és innovációs eredmények fenntartásához.
p
0
1
6
Hírlevél-feliratkozás
Ne maradjon le a Mandiner cikkeiről, iratkozzon fel hírlevelünkre! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és elküldjük Önnek a nap legfontosabb híreit.
Összesen 2 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Ezért is Orbán Viktor és a FIDESZ a felelős. A helyett, hogy kiherélnék az összes fehér lett férfit és nővé operálnák őket, támogatják a hagyományos család modelt, a régmúlt letűnt ideológiáját.