Elsöprő győzelmet aratott egy pár hónapja alakult párt Bulgáriában

Rumen Radev korábbi elnök alakulata nagyon simán nyert, de egy koalíciós társra szüksége lesz.

Pedig tavaly 222 gyerek haláláért voltak felelősek, közülük 171-en légicsapásban vesztették életüket – jegyezte meg az AP hírügynökség.
António Guterres ENSZ-főtitkár levette a jemeni kormányerőket támogató, szaúdi vezetésű katonai koalíciót azon szervezetek globális listájáról, amelyek akcióikkal ártanak a gyerekeknek. Ezzel számos jogvédő szervezet tiltakozását kiváltotta. A főtitkár hétfőn adta ki éves jelentését a fegyveres konfliktusok és gyerekek kapcsolatáról, és ebben a szaúdi vezetésű katonai koalíció nem szerepel a nevezett listán, sőt olyan szervezetként van feltüntetve, amely „intézkedéseket hozott a gyerekek védelmére”.
Virginia Gamba, az ENSZ különmegbízottja a fegyveres konfliktusok gyerekáldozatai ügyében mutatta be sajtótájékoztatón az éves jelentést, és azt mondta: a főtitkár azért vette le a szaúdi koalíciót a feketelistáról, mert „folyamatosan egyre kevesebb gyerek haláláért vagy megcsonkításért felelős”. Míg öt évvel ezelőtt 1700 gyerek esett áldozatul támadásaiknak, tavaly már csak 170 – mondta. A világszervezet tárgyal a szaúdi koalícióval arról, hogy fegyvereiktől egyáltalán ne haljon meg gyerek Jemenben, és ha ez nem teljesül, akkor a koalíció visszakerül a feketelistára – tette hozzá.

Jogvédők szerint a főtitkár azt üzeni ezzel, hogy az erős háborús felek elkerülhetik a megszégyenülést. Független vizsgálatot követelnek az ügyben. Jemenben 2014 augusztusa óta dúl polgárháború a kormányellenes síita húszik és a nemzetközileg elismert jemeni elnökhöz, a Rijádban tartózkodó Abed Rabbó Manszúr Hádihoz hű erők között. A síita felkelők 2014 szeptemberében elfoglalták a fővárost, és jelentős területeket vontak ellenőrzésük alá az ország nyugati-északnyugati részén. A lázadók ellen 2015 márciusában lépett hadba a kormánycsapatokat légierővel segítő arab koalíció Szaúd-Arábia vezetésével.
(MTI)