Több mint két hónapja nem volt ilyen alacsony az új esetek száma Olaszországban

2020. május 11. 19:23

A kormány döntése a következő órákban várható az óvintézkedések oldásának esetleges gyorsításáról.

2020. május 11. 19:23

Több mint két hónapja nem volt ilyen alacsony az egy nap alatt diagnosztizált új koronavírusos esetek száma Olaszországban a polgári védelem hétfő esti adatai szerint, a korábbiakhoz képest a halottak száma is csupán „enyhén”, 179-cel emelkedett. A kormány döntése a következő órákban várható az óvintézkedések oldásának esetleges gyorsításáról. A járvány halálos áldozatainak száma a tájékoztatás szerint így elérte a 30 739-t. Az emelkedés mértéke valamivel magasabb volt az egy nappal korábbi 165-nél. Az elmúlt 24 órában ugyanakkor mindössze 744 új fertőzöttet jelentettek.

Az aktív fertőzöttek száma 836-tal mérséklődött az egy napja mért több mint 1500-as csökkenés után, s ekképpen már „csak” 82 488. Közülük 13 539 embert kórházban kezelnek, az intenzív osztályokon pedig már ezer alá süllyedt a Covid-19-betegek száma. A gyógyultak száma túllépte a 106 ezret. A gyógyultakat és a halottakat is számolva az eddig diagnosztizált fertőzöttek száma elérte a 219 814-t Olaszországban. A járvány gócpontjának számító Lombardiában 68 volt a halottak száma az egy nappal ezelőtti 62 után. Az új fertőzöttek száma pedig 364-re emelkedett a korábbi 282 után. A tartományban a halottak száma túllépte a 15 ezret, a szűrt fertőzötteké pedig a 81 ezret. A venetói Verona városában hetven nap óta először fordult elő, hogy egyetlen új fertőzöttet sem jelentettek.

A római kormány hétfő este egyeztet a tartományi elnökökkel a kereskedelemnek és a vendéglátásnak az eredetileg tervezettnél esetleg korábbi újraindításáról. A tartományok egy része kész korábban megnyitni az üzleteket, fodrászatokat, éttermeket és strandokat, miközben a kormány országos szabályozást szorgalmaz. Róma mindenképpen meg akarja várni az óvintézkedések május 4-től indított oldását követő járványadatokat, mielőtt tovább enyhítené a korlátozásokat. Az eredeti ütemezés szerint az olaszok május 18-tól már engedély nélkül közlekedhetnek, elhagyhatják városaikat és más tartományba is utazhatnak. Május 18-től megnyitnak a múzeumok és a templomok is.

(MTI)

Összesen 2 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
egyvilág
2020. május 12. 14:03
Egy igen alapos és pártatlan áttekintése a koronavírus helyzetnek és a közállapotoknak: https://www.egyvilag.hu/index.shtml#uzenet
Thombatta
2020. május 11. 21:13
Erdekes, hogy felmillio migrans az ok, le is telepedhet de egyetlen eu-s turista se lephet be olaszba. Ott van peldanak Szardinia. Sztem a sziget 90%a turizmusbol el. Komp ugyan jar de csak helyieket visz es csak nyomos okkal. Karantenozzanak csak. Bar nemtom mi jobb az biztos ehenhalas vagy egy esetleges (kicsi esellyel) intenziv osztaly. Majd kiderul. Az biztos, hogy ekkora kepmutatast a vilag nem latott. Par honapja meg Orban volt a szemetlada, mert nem engedte be a migransokat. Az olaszoknak a legnagyobb baj kozepette is a migransokkal is foglalkoznak de a hatar zarva. Ausztria: majd ok eldontik ki mehet be de par honapja ok is frocsogtek hogy a magyar hatarzar. Ennyit a nagy europai uniorol. Egy vicc.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!