Egymilliárd eurós támogatási csomagra pályázhatnak az osztrák települések

2020. május 25. 19:09

A kancellár elmondta, ezáltal nemcsak a fejlesztéseket ösztönzik, hanem egyben a helyi gazdaságokat is támogatják Ausztriában.

2020. május 25. 19:09

A települések önkormányzatainak hirdetett támogatási csomagot az osztrák kormány; a pályázaton induló városok és falvak között egymilliárd eurót osztanak szét – jelentette be Sebastian Kurz kancellár hétfőn Bécsben, aki példátlan méretűnek nevezte a támogatási csomagot. Hozzátette: ezáltal nemcsak a fejlesztéseket ösztönzik, hanem egyben a helyi gazdaságokat is támogatják Ausztriában. A kancellár elmondta, hogy a koronavírus okozta válság miatt jelentősen csökkentek a települések bevételei, ennek következtében pedig több helyen felfüggesztik vagy elhalasztják a beruházásokat. Arról is beszélt, hogy a beruházások támogatásának célja egyebek mellett munkahelyek teremtése, de szempont az is, hogy a pénz legalább 20 százalékát ökológiai célú beruházásokra fordítsák.

A városok és a községek különféle projektekre nyújthatnak be pályázatot, így egyebek mellett a településeken lévő létesítmények, iskolák, óvodák, idősotthonok, sportlétesítmények, templomok, múzeumok felújítására, fejlesztésére, de a tömegközlekedés korszerűsítésére is, és emellett az energia megtakarítással kapcsolatos intézkedéseket, a szélessávú internet kiépítését is támogathatják. A meglévő és a jövőbeni beruházásokat egyaránt támogatják; az állam átvállalhatja a projektek költségeinek akár a felét is, ha a projektet 2020. június 1-je és 2021 decembere között kezdik, vagy tavaly júniustól már megkezdték, és a koronavírus okozta válság miatt nem tudják tovább finanszírozni. A pályázatokat jövő év végéig lehet benyújtani.

Gernot Blümel pénzügyminiszter szerint a csomag a talpra állás építőköve.

Az elbírálásban szerepet játszik a települések lakosságszáma, valamint a népesség eloszlása is. A tárcavezető példaként említette, hogy egy kétezres lélekszámú település, mint a Tirolban fekvő Silian, legfeljebb 200 ezer eurót, míg a 40 ezer lakossal rendelkező felső-ausztriai Steyr 4,5 millió eurót kaphat, míg Bécs akár 238 millió eurót is nyerhet a pályázaton. A csomagot néhány napon belül a parlament elé terjesztik, és a testület várhatóan még a nyári szünet előtt elfogadhatja azt.

Közben Ausztriában továbbra is csökken a koronavírussal fertőzöttek, illetve a betegek száma. Eddig 16 539-en kapták el a koronavírust; közülük 641-en haltak bele a betegség okozta szövődményekbe, 15 138-an ugyanakkor időközben meggyógyultak. Jelenleg 679 aktív beteget tartanak nyilván, közülük 139-en szorulnak kórházi kezelésre, és 31-en vannak az intenzívosztályon. Öt tartományban, Burgenlandban, Karintiában, Felső-Ausztriában, Salzburgban és Vorarlbergben már egyik fertőzöttnek sincs szüksége intenzív ápolásra.

(MTI)

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!