Csehország júniusban szeretné újra megnyitni határait

2020. május 27. 15:37

A cseh szakértők már dolgoznak azon, milyen módszerrel és milyen objektív feltételek alapján határozzák meg, melyik ország már biztonságos.

2020. május 27. 15:37

Csehország készen áll arra, hogy június 15-én teljes mértékben megnyissa határait a járványügyi szempontból biztonságosnak minősített országok állampolgárai előtt – jelentette ki Tomás Petrícek cseh külügyminiszter szerdán Prágában. Petrícek, miután találkozott lengyel partnerével, Jacek Czaputowiczcsal, sajtóértekezleten újságíróknak elmondta: a cseh kormány hétfőn tárgyal arról, mely országokat nyilvánítja járványügyi szempontból biztonságosnak, illetve kockázatosnak. Szerinte a cseh szakértők már dolgoznak azon, milyen módszerrel és milyen objektív feltételek alapján határozzák meg, melyik ország már biztonságos.

A cseh diplomácia irányítója azt kérte lengyel kollégájától, hogy Varsó mérlegelje további, még lezárt lengyel-cseh átkelők megnyitását, ami nagyban megkönnyítené a Csehországban dolgozó lengyelek életét. Czaputowicz viszont azt kérte Prágától, hogy engedélyezze a lengyel vendégmunkások áthaladását Csehország területén Nyugatra. Petrícek megígérte, hogy a kérést hétfőn a kormány elé terjeszti. Csehország kedden már megnyitotta az összes közúti és vasúti határátkelőjét Németország és Ausztria felé. A Csehországba érkezőknek negatív koronavírus teszttel kell rendelkezniük, vagy kéthetes karantén vár rájuk. A határokon csak szúrópróbaszerű az ellenőrzés. A kimondottan turisztikai célú beutazás Csehországba azonban továbbra sem engedélyezett.

Szerdától kezdve egy háromoldalú megállapodás alapján a cseh, a szlovák és a magyar állampolgárok is legfeljebb 48 órára, azaz két napra szabadon utazhatnak egymás országába anélkül, hogy negatív koronavírus tesztre lenne szükségük, illetve karanténba kellene vonulniuk. A cseh-szlovák határon a Szlovákiába utazókat a szlovák rendőrök ellenőrzik. Az utazóknak egy formanyomtatványt kell kitölteniük a Szlovákiába való belépésről, amit a visszatéréskor ellenőrzésre fel kell mutatni. Csehországban szerda reggelig az egészségügyi minisztérium hivatalos kimutatása szerint mintegy 9000 személy fertőződött meg az új koronavírussal, közülük több mint 6200 már felgyógyult betegségéből. A halálos áldozatok száma 317, és az utóbbi napokban alig növekedett. Kedden senki nem halt meg. Jelenleg 154-en vannak kórházi kezelésben, mintegy kéttucatnyi ember állapota minősíthető súlyosnak.

(MTI)

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!