Az Európa Tanács emberi jogi biztosa is megszólalt az idősotthonok ügyében

2020. május 20. 16:16

Mijatovic szerint a magas halálozási arány ezekben az intézményekben részben a rossz felkészültségre, részben pedig az állami támogatás hiányára vezethető vissza.

2020. május 20. 16:16

Az Európa Tanács emberi jogi biztosa szerdán élesen bírálta az egyes európai államokban az idősotthonokban kialakult járványügyi helyzetet és sürgős változást sürgetett. Dunja Mijatovic szerint a magas halálozási arány ezekben az intézményekben részben a rossz felkészültségre, részben pedig az állami támogatás hiányára vezethető vissza. Mint mondta, a már korábban is gondot okozó személyzethiány, illetve az alkalmazottak számára nélkülözhetetlen védőfelszerelések hiánya, valamint a nem megfelelő koordináció a kórházak és az idősotthonok között egyaránt ahhoz vezetett, hogy az egészségügyi válság ezekben a létesítményekben különösen drámai következményekkel járt.

Mijatovic hangsúlyozta: több európai országban a válságkezelés hellyel-közzel kaotikussá vált, az ápolószemélyzet pedig jobbára magára volt utalva. A helyzet jogos kételyeket vet fel arra vonatkozóan, hogy az idősotthonokban a koronavírusban elhunytak valóban hozzáférhettek-e a szükséges egészségügyi ellátáshoz – fogalmazott. Mijatovic felszólította az európai országokat, hogy tanuljanak az eddigi hibákból. Mint mondta, a személyes védőfelszerelés mellett biztosítani kell a személyzet rendszeres tesztelését a koronavírusra. Emellett pedig az ápolók továbbképzését és magasabb bérezését sürgette.

Franciaországban különösen erősen sújtotta a pandémia a bentlakásos intézményeket, a 28 ezer halálos áldozat majdnem egyharmadát az idősotthonokból jelentették. A járvány hasonlóan súlyos következményekkel járt az olasz és a spanyol intézményekben is.

(MTI)

Összesen 4 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!