Kemény üzenet érkezett Varsóból: A Fidesznek most egyetlen dolgot szabad csak tennie

Jacek Karnowski szerint egy jól működő politikai szervezet egy választási vereség után is képes talpra állni.

Genfi sajtótájékoztatóján Tedrosz Adhanom Gebrejeszusz üdvözölte az eredményt, amely szerinte segít majd felgyorsítani a vírus elleni vakcinák kifejlesztését és a járvány terjedésének feltartóztatását.
A nemzetközi szolidaritás „erőteljes és lelkesítő” jelének nevezte az Egészségügyi Világszervezet (WHO) főigazgatója, hogy mintegy 7,4 milliárd eurónyi felajánlás érkezett a koronavírus-járvány elleni küzdelem céljából összehívott, hétfői, nemzetközi donorkonferencián. Genfi sajtótájékoztatóján Tedrosz Adhanom Gebrejeszusz üdvözölte az eredményt, amely szerinte segít majd felgyorsítani a vírus elleni vakcinák kifejlesztését és a járvány terjedésének feltartóztatását.
Kiemelte ugyanakkor, hogy a szegényebb országok lakossága számára is elérhetővé kell tenni a megfelelő gyógykezeléseket és egészségügyi felszereléseket. „Nem fogadhatunk el egy olyan világot, amelyben egyes emberek védettek, míg mások nem. Senki nincs biztonságban, amíg mindenki nincs biztonságban” – fogalmazott.

(MTI)