Vakvezető kutya a szöuli parlamentben

2020. április 20. 09:14

Elsőként tarthat gazdájával a dél-koreai parlamentbe – és még az ülésterembe is – egy frissen megválasztott képviselő vakvezető kutyája.

2020. április 20. 09:14

Kim Je Dzsi a Jövő Koreája Párt kisebb ellenzéki formáció színeiben nyert mandátumot az előző héten tartott parlamenti választáson, és rögtön vita indult el arról, hogy négylábú kísérője, Joy vele tarthat-e a parlament üléseire. Eddig a szöuli parlamentből rendszerint kitiltották a vakvezető kutyákat az ülésteremből és a bizottsági ülésekről is, arra hivatkozva, hogy a házszabály szerint oda nem szabad ételt vagy potenciálisan kárt okozó dolgokat bevinni.

Nem Kim a dél-koreai parlament első vak tagja. 2004-ben a látásában szintén súlyosan korlátozott Dzsong Hva Von is mandátumot nyert a legnagyobb ellenzéki párt színeiben, de az ő kutyáját még „megugatta” a szöuli parlament, és nem engedték be az épületbe. Akkor az a döntés született, hogy asszisztenseinek kell segíteniük őt az épületen belül.

Kim Je Dzsi üdvözölte a parlament most ezzel ellentétes, pozitív döntését, és a törvényhozás kötelességének nevezte az akadálymentes környezet megteremtését. „A vakvezető kutya a vakok társa és szeme, nem pedig étel vagy kárt okozó dolog” – hangsúlyozta a képviselő. A döntést egyébként az összes parlamenti párt támogatja.

Ezzel egy időben fogyatékossággal élő emberek egy civil szervezete petíciót nyújtott be a dél-koreai alapjogi biztos hivatalához, amelyben azt követelik, hogy a parlament garantálja a vakok és gyengénlátók számára, hogy vezetőkutyájuk mindenhova elkísérhesse őket. „A vakvezető kutya beengedése nem olyasmi, ami mérlegelést vagy engedélyt igényel. Ez a fogyatékossággal élők alapjoga kell, hogy legyen” – szögezték le.

(MTI)

(Kép forrása: www.koreabizwire.com)

Összesen 3 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Tiszafa
2020. április 20. 11:36
Reméljük, hogy ezt az okos, tanult kutyát nem vadítják majd el az emberek acsarkodásai, amit kénytelen lesz átélni.
westend
2020. április 20. 10:30
szép kutya :)
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!