Tévébeszédet tart vasárnap II. Erzsébet

2020. április 03. 17:53

Legutóbb 18 éve került sor ilyen rendkívüli esetre.

2020. április 03. 17:53

Tévébeszédet intéz vasárnap este 8 órakor II. Erzsébet királynő – számolt be róla a Mirror, miután a Buckhingam-palota hivatalos levélben értesítette a vezető híroldalakat róla. A beszéd elérhető lesz a televízió és a rádió mellett a közösségi felületeken is. A királynő ugyan március közepén kiadott egy írásos nyilatkozatot, melyben összefogásra és az egészségügyben dolgozók támogatására buzdította az embereket, de rendkívüli tévébeszédet sem akkor, sem az elmúlt 18 évben nem tartott. Ugyan a királynő minden év karácsonyán tart egy ünnepi beszédet, de ezen kívül egyszer sem jelenik meg a képernyőn és interjút sem ad soha. 68 éves uralkodása során eddig összesen háromszor került sor rendkívüli interjúra: 1991-ben az első öbölháború kirobbanásakor, 1997-ben, Diana hercegné temetése előtt és 2002-ben, az anyakirályné halála után.

A tévébeszéd is bizonyítja a koronavírus járvány súlyosságát az Egyesült Királyságban. A vírus, melybe Boris Johnson, a királyság miniszterelnöke is lebetegedett, ráadásul kiemelten érinti a veszélyeztetett korosztályba tartozó, 93 éves uralkodót és 98 éves férjét, Fülöpöt. A királyi pár minden hivatalos programját lemondta és visszavonult windsori kastélyába, ahol csökkentett számú személyzet látja el őket. II. Erzsébet fia, a 71 éves Károly walesi herceg is elkapta a vírust, azonban már túl van a fertőzésen, sőt, a mai napon jelent meg először a nyilvánosság előtt, két hetes skóciai karanténja után.

Összesen 18 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Palepoli
2020. április 03. 21:20
A világtörténelem legfontosabb uralkodói rádióbeszéde Hirohito császáré volt 1945 aug 15-én. Horthy méltatlanul elfeledett rádióbeszéde is egy felelős, nemes államférfi ma is érvényes gondolatokat tartalmazó szózata. Emelett Erzsébettől nem várható sokminden.
BőröndÖdön
2020. április 03. 20:48
Csak a bajszos pecás nem bír megszólalni...:(
Laudaricus
2020. április 03. 19:01
Lehet, hogy a lemondását jelenti be? Idős lévén nem teheti ki magát a fertőződés kockázatának, márpedig előbb-utóbb be kell mennie a parlamentbe megnyitni az akkor aktuális új parlamentii évadot, márpedig a vírus még hosszú-hosszú időre jelen lesz még - talán sosem tűnik el... Valami fontosat jelent be, az biztos.
Paskai
2020. április 03. 18:56
God save the Queen!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!