Az iszlám szunnita ágának fundamentalista, vahhábita irányzatát követő muszlim királyságban az iszlám törvénykezés, a saría szigorú értelmezését követik számos szokatlan büntetési formát alkalmazva. Kodifikált büntetőjog híján az egyes bírák belátásuk szerint értelmezik a saríát. Jogvédők a múltban dokumentáltak olyan eseteket, amelyekben a korbácsolást a többi között ittasság, vagy zaklatás esetén alkalmazták.
„A testi fenyítések más fajtáit, mint például a lopásért járó csonkítást, illetve a gyilkosságért, valamint terrorbűncselekményekért kiszabott lefejezést még nem tiltották be” – hangsúlyozta egy jogvédő szorgalmazva Szaúd-Arábia – mint fogalmazott – tisztességtelen igazságszolgáltatási rendszerének reformját.
Szaúd-Arábia élen a jár a világon a végrehajtott halálos büntetések számát tekintve, bizonyos bűncselekmények szinte automatikusan ezt a büntetésformát vonják maguk után. A terrorizmus, gyilkosság, nemi erőszak, fegyveres rablás és drogkereskedelem elkövetőit sújtják életük kioltásával – közölték nyugati hírforrások.