Svédországban ezer fölé emelkedett az elhunytak száma

2020. április 14. 17:38

A szakértő szerint a halottak nagy száma azzal magyarázható, hogy a vírus elérte az idősotthonokat is.

2020. április 14. 17:38

A skandináv országban az egészségügyi hatóságok összesítése szerint kedd délutánra 11 445-re emelkedett az azonosított fertőzöttek száma, a halottaké pedig 1033-ra nőtt. Svédország ezzel messze maga mögött hagyta Norvégiát (6605 fertőzött és 134 haláleset), illetve Dániát (mintegy 6691 fertőzött és 299 haláleset), igaz 10,3 millió lakosával majdnem kétszer annyian lakják, mint a másik két skandináv államot külön-külön.

Anders Tegnell, a svéd egészségügyi szolgálatjárványügyi szakértője szerint a halottak nagy száma azzal magyarázható, hogy a vírus elérte az idősotthonokat is. „Nyilvánvaló, hogy a fertőzés szempontjából ez a korosztály kényes közeget alkot, ami sok halálesetet jelent, ha a járvány elér hozzájuk” – tette hozzá. Svédország a legtöbb európai államtól eltérő stratégiát követ a járvány elleni küzdelemben: nincsenek kijárási korlátozások, az iskolák, az éttermek és a sportlétesítmények nyitva tartanak. Emellett az 50 főnél kisebb rendezvényeket is meg lehet tartani.

Svéd kutatók kedden élesen bírálták az egészségügyi hatóságok eddigi intézkedéseit, s sürgették a politikai vezetést, hogy „gyors és radikális intézkedésekkel” gátolja a járvány további terjedését az országban. A Dagens Nyheter című stockholmi napilapban megjelent véleménycikkben az iskolák és vendéglátóhelyek bezáratását követelték. Szorgalmazták ezen felül az idősotthonokban dolgozók megfelelő védőfelszereléssel való ellátását, illetve az egészségügyi dolgozók körében a tömeges koronavírus-tesztek végrehajtását.

(MTI)

Összesen 39 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Mich
2020. április 14. 19:38
A nyugdíjasok halála tiszta nyereség - a nyugdíjalapoknak - az egészségügynek - az önkormányzatoknak - bizonyos esetekben az utódoknak is... ...még ha hallgatnak is erről a svédek...
luisbathhelena
2020. április 14. 18:22
A svéd vírusáldozatok száma jóval magasabb valószínüleg. Mivel a kezdeti lelkesedés után föladták a tesztelést (jöjjön a nyájimmunitás) így egy csomó egyéb halálesetnél egyszerűen nem tudták/akarták kimutatni a pozitivitást. Mivel a járvány elszabadult (más késő riasztgatni) és a kívánt 60% fertőzés (a nyájimmunitás küszöbértéke) még a habokban van, jó esély van arra , hogy az idős svéd lakosságot lecseréljék Aliékra. Maga Nyomi Gréta is átesett tesztelés nélkül! Ő maga írta
pumuklik
2020. április 14. 18:21
Svédek a nyuggerek gyérítésén fáradoznak. Meg van a gazdasági előnye. Ezt már egy szobafestő is felismeri, hát még egy hegesztő.
Senye Péter
2020. április 14. 18:11
A kormányzati tehetetlenség mentsége nem lehet demokratikus szabadságjogok tisztelete.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!