Róma enyhít a korlátozásokon

2020. április 08. 14:48

Több fázisban képzelik el a korlátozások kivezetését.

2020. április 08. 14:48

Angelo Borrelli, az olasz polgári védelmi hatóság vezetője korábban úgy nyilatkozott, hogy az országosan március 11-én bevezetett szigorú óvintézkedések feloldásának üteméről az egészségügyi hatóságok véleményt mondanak ugyan, a döntést azonban a kormány hozza meg. Az egészségügyi hatóságok véleményét összegezve Domenico Arcuri járványügyi biztos kijelentette, hogy a következő hetekben hosszú átmeneti időszak vár Olaszországra, és az olaszoknak nem szabad túl korán ismét kimenniük az utcára. „A járványgörbe elkezdett lefelé ívelni, de »ábránd« azt gondolni, hogy a vírus eltűnt az életünkből" – mondta Arcuri.

A nemzeti egészségvédelem továbbra is az első helyen áll, de az ország gazdasági motorjait nem lehet még sokáig kikapcsolva hagyni” – jelentette ki Giuseppe Conte miniszterelnök. Hozzátette, az újraindulás a lakosság lelki állapota és a közrend fenntartása miatt is szükségessé vált. A Corriere della Sera értesülései szerint a kormányfő a következő napokban jelenti be, milyen forgatókönyvet kíván követni az április 13-ig tartó óvintézkedések lejárta után.

A legfontosabbnak azt tartják, hogy a harminc fokot súroló jó időben az olaszok a húsvéti ünnepek alatt ne hagyják el városokat. Ezt szigorított közúti ellenőrzéssel kívánják biztosítani. Az elképzelések szerint a kormány a jövő héttől először a nem létfontosságú termelés és szolgáltatások újraindításával kezdheti el az úgynevezett második fázist. Így újranyithatnak a több mint egy hónapja zárva tartó üzletek, azzal a feltétellel, hogy a vevők – amiként eddig történt a nyitvatartó élelmiszerüzletekben és a gyógyszertárakban – egyesével lépjenek be, valamint az üzlethelyiségben is biztosított legyen a legalább egyméteres biztonsági távolság betartása. Kötelező lesz a szájmaszk és a védőkesztyű viselete. A március 11-től távmunkában működő hivatalokban is hasonló óvintézkedésekkel indulhat újra a munka. Ahol lehetséges, turnusokban igyekeznek majd megoldani, hogy minél kevesebb dolgozó legyen jelen egy adott irodában vagy hivatali szobában. Döntésekre vár a vendéglátás, a szállodaipar, de például a fodrászatok, kozmetikai szalonok is.

Az a sajtóban felröppentett javaslat, hogy a fodrászatok egyesével fogadják vendégeiket, egyelőre nem nyerte el az ágazat tetszését. Az éttermekben, presszókban talán visszatér a pincérek és vendégek közötti távolságtartással történő felszolgálás, amivel Észak-Olaszországban a járványterjedés kezdetén próbálkoztak, különösebb siker nélkül. Az oktatási szünettel kapcsolatban az illetékes miniszter már korábban bejelentette, hogy az iskolákat nem nyitják újra júniusban sem, hiszen ez országosan 9 millió tanuló mozgatását jelentené. Az érettségi vizsgák módozatát még nem véglegesítették. A személyekre vonatkozó kijárási korlátozást májustól akarják lassan és fokozatosan feloldani. A hatvanöt év felettiek és a gyerekek esetében nem lesz automatikus a visszatérés az utcára.

Ne mozduljatok!” – szólította fel a gócpontként ismert tízmilliós Lombardia lakosait szerdán Fabrizio Sala, a tartomány kormányzóhelyettese. Arra kért mindenkit, húsvétkor ne ismétlődjék meg a március 7-i hétvége, amikor a lombardiaiak tömegesen mentek el a nyaralóikba és síelni. A tartományban több mint egy hónap kellett ahhoz, hogy a diagnosztizált fertőzöttek napi emelkedése ezer alá csökkenjen. A lenullázódás május második felére várható. „Ha most semmibe veszitek az óvintézkedéseket, kezdhetünk mindent elölről” – jelentette ki Fabrizio Sala.

Az azonosított fertőzöttek számának egyre erőteljesebb csökkenése máris oda vezetett, hogy Róma utcáin is egyre több embert látni főleg időseket, akik a zárt presszók előtt kis csoportokban beszélgetnek egymással. A húsvéti bevásárlás miatt megteltek a kis élelmiszerüzletek, ahol nehéz betartani a biztonsági távolságot. A kormány tervei között szerepel a lakossági mozgás telefoncellás ellenőrzése internetes alkalmazások segítségével: elsőként Lombardia tartomány vezette be önkéntes csatlakozással. Az északi régiók – Lombardia, Veneto, Toscana és Emilia Romagna – ingyenes szájmaszkosztással kezdte el felkészíteni az itt élőket a kijárási korlátozások közelgő feloldására.

(MTI)

Összesen 2 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
pumuklik
2020. április 08. 16:01
Megint hülyék az olaszok!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!