Antonio Costa az Expresso című napilapban megjelent nyilatkozatában elmondta, hogy az új intézkedéseket április 30-án mutatják majd be. Jelezte, hogy a veszélyhelyzet május 2-ai lejártakor egyebek mellett az óvodák, a kiskereskedelmi üzletek és például a fodrászatok is újranyithatnak, ha úgy alakul a helyzet addig.
A miniszterelnök talt arra is, hogy még nyár előtt újra megnyithatják kapuikat az éttermek, a kávézók, a mozik és a kulturális intézmények is, de a tömegrendezvények továbbra is tiltva maradnak. Továbbá elmondta, hogy fontolgatják az arcmaszk viselésének kötelezővé tételét a tömegközlekedési eszközökön, valamint a tengerpartokra vonatkozó korlátozásokat. „A vírus nyáron sem hibernálódik” – fogalmazott a kormányfő. Végezetül pedig leszögezte, hogy az enyhítést a járvány terjedésének alakulásától teszi függővé.