Kinyitnak az iskolák Fehéroroszországban

2020. április 20. 17:53

A hatóságok mindazonáltal engedélyezik a szülőknek, hogy otthon tartsák gyerekeiket.

2020. április 20. 17:53

Újra megnyíltak az iskolák hétfőn Fehéroroszországban, miután a koronavírus-járvány miatt három hétre hosszabbított tavaszi szünet idejére zárva voltak.

A hatóságok mindazonáltal engedélyezik a szülőknek, hogy otthon tartsák gyerekeiket. Az oktatási miniszter becslése szerint a 960 ezer iskolás 60 százaléka nem fog megjelenni a következő napokban az ország 3067 tanintézetében, ők távoktatás útján tanulhatnak. Az iskolák újranyitását Aljakszandr Lukasenka rendelte el, az országot 26 év óta vasszigorral kormányzó államfő, aki rendre koronapszichózisnak gúnyolja a korlátozó intézkedéseket, amelyeket Európa más országai hoztak. Vasárnap a járvánnyal dacolva templomba ment az ortodox húsvétot ünnepelni, 15 éves fiát is magával vitte, és nem viselt maszkot. Százezrek cselekedtek ugyanígy, pedig a fehérorosz ortodox egyház feje, maga Pavel metropolita is azt javasolta a híveknek, hogy maradjanak otthon. A világ más részein élő ortodox keresztények jóval fegyelmezettebbek voltak, és döntő többségük otthonában ünnepelt, tévén vagy a világhálón nézve a templomi szertartásokat.

Fehéroroszországban a gyárak, az üzletek, az éttermek sem zártak be a járvány miatt, és sportrendezvényeket is tartanak, ráadásul közönség előtt. Feltehetően ez az oka, hogy csaknem ugyanannyi bizonyítottan koronavírus-fertőzött van az országban, mint a több mint négyszer népesebb Ukrajnában, ahol viszont korlátozásokat vezettek be. A 9,4 millió lakosú Fehéroroszországban pénteki közlés szerint 4779-en fertőződtek meg bizonyítottan koronavírustól és 47-en haltak bele eddig a ragályba, míg a 42,4 millió lakosú Ukrajnában hétfői adat alapján 5449-en. Ott az elhunytak száma 141.

A fehérorosz védelmi minisztérium hétfőn kiadott nyilatkozatában megerősítette, hogy május 9-én Minszkben megtartják a szokásos győzelem napi díszszemlét. Viktor Hrenyin védelmi miniszter állampolgárok egy csoportjának petíciójára válaszolt, akik a járványra hivatkozva kérték a rendezvény elhalasztását. A fehérorosz hadseregben hétfőig négyen fertőződtek meg a koronavírussal. Moszkvában már bejelentették, hogy elhalasztják a második világháborúban aratott győzelem 75. évfordulóján tervezett nagyszabású ünnepségeket, melyekre számos állam- és kormányfő lett volna hivatalos. Oroszországban ezt maguk a veteránszervezetek kérték Vlagyimir Putyin elnöktől.

(MTI)

Összesen 4 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
3M..
2020. április 20. 18:23
Tehát mégis csodát tesz az emberrel egy jó kiadós, traktorozás. Szebb Jövőt!
szavaztam
2020. április 20. 18:17
'4779-en fertőződtek meg' '47-en haltak bele' hárt ezért nem érdemes többmillió embert munkanélkülivé tenni... egyébként is milyen diktátor amelyik nem korlátozza az embereket?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!