A járvány második hullámának veszélyére figyelmeztet egy francia tanulmány

2020. április 21. 17:09

A franciák hat százaléka kaphatja meg a koronavírust, miközben a kollektív immunitáshoz ennek az aránynak hetven százalék körülinek kellene lennie.

2020. április 21. 17:09

A franciák mintegy hat százaléka esik át a koronavírus-fertőzésen a kijárási korlátozások május 11-re tervezett végéig, ami nagyon alacsony szint ahhoz, hogy további óvintézkedések nélkül az országot ne érje el a járványnak egy második hulláma – írta kedden közzétett tanulmányában a párizsi Pasteur Intézet.

Ahhoz hogy egy második hullám elkerüléséhez a kollektív immunitás elégséges legyen, az emberek 70 százaléknak immunisnak kellene lennie. Ettől nagyon távol vagyunk” – mondta a francia hírügynökségnek Simon Cauchemez, a Pasteur Intézet kutatója, aki a francia közegészségügyi szolgálattal és a tudományos akadémiának megfelelő CNRS-szel közösen, matematikai modellezések alapján készített tanulmány egyik szerzője.

Véleménye szerint egy jelentős második hullám elkerülése érdekében a karantén feloldása után is szükség lesz óvintézkedésekre. Hasonló perspektívát vetített elő vasárnap Edouard Philippe miniszterelnök, amikor jelezte, hogy a kormány május 11-től csak fokozatosan oldja fel a jelenlegi szigorú kijárási korlátozásokat, s a „karantén után és valószínűleg még hosszú ideig nem lesz olyan a franciák élete, mint korábban volt”.

A lakosság alacsony szintű fertőzési szintje a tanulmány szerint magának a karanténnak köszönhető. Míg március 17. előtt egy vírushordozó átlagosan 3,3 embert fertőzött meg, jelenleg ez a szám 0,5. A karanténintézkedések elődleges célja a vírus terjedésének lefékezése annak érdekében, hogy az egészségügyi rendszer képes legyen ellátni egy időben valamennyi intenzív ápolásra szoruló súlyos beteget. A statisztikák és modellezések alapján készült becslés szerint a franciák megközelítőleg 5,7 százaléka, mintegy 3,7 millió lakos esik át a fertőzésen május 11-ig. A kutató szerint azonban mindegy, hogy 6, 10 vagy 20 százalékos az arány, miután azon nem változtat, hogy „messze lesz attól a 70 százaléktól, ami ahhoz lenne szükséges, hogy problémamentes legyen a karantén feloldása”.

A becslés szerint egyébként a fertőzöttek 2,5 százaléka igényel kórházi ellátást, és 0,5 százaléka hal bele a Covid-19 betegség szövődményeibe. „A halálozás korosztályonként és nemenként változó. A férfiaknál ötven százalékkal nagyobb a halálozási kockázat fertőzés esetén, mint a nőknél, és ez a különbség nő az életkorral” – hívta fel a figyelmet a szakember. A karanténnal lehetővé vált a járványgörbe tetőzésének ellapítása, de a tetőzés nagyon magas szinten van - emlékeztetett Olivier Véran egészségügyi miniszter kedden a France2 köztelevízióban. „Ez nem is egy csúcspont, hanem egy fennsík, amelynek időtartama változhat” – tette hozzá. Úgy vélte, hogy még nem beszélhetünk a tetőzés végéről. A halottak száma hétfő este meghaladta a 20 ezret, de a kórházi betegek száma immáron ötödik napja fokozatosan csökkent. Jelenleg 30 ezer embert ápolnak kórházban, közülük csaknem 6 ezren szorulnak intenzív kezelésre, de március elseje óta a kórházakból már több mint 37 ezren gyógyultan távoztak.

(MTI)

Összesen 7 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Csigorin
2020. április 21. 19:07
szoval evente ketszer honapokra bujjunk barlangokba? vagy mielott visszasullyedunk a kokorszakba hagyjuk inkabb azt a 3 szazalekot?
terra
2020. április 21. 17:59
Kemény tények és számok. Addig, amíg nem lesz oltóanyag, ezzel kell szembenéznünk.
A kánya
2020. április 21. 17:13
Nekünk mindegy! Legfeljebb akkor is lesz egy érettségi vizsga!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!