Van der Bellen szerint Ausztriának be kellene fogadnia a menekülteket

2020. március 04. 19:54

Kurz viszont úgy látja: inkább az integrációra kellene koncentrálni.

2020. március 04. 19:54

Ausztriának meghatározott mértékben részt kellene vennie a menekültek befogadásában – jelentette ki Alexander Van der Bellen osztrák államfő azt követően, hogy kedden az osztrák kormánykoalícióban részt vevő pártok, az Osztrák Néppárt (ÖVP) és a Zöldek között véleménykülönbség alakult ki a kérdésben. Alexander Van der Bellen államfő úgy vélekedett: hazájának az EU tagállamaként jobban ki kellene vennie részét a török-, illetve a görögországi migrációs válság megoldásában. Hangsúlyozta: legalább addig, amíg első benyomások alapján fennállhat a menekültstátuszra való jogosultság eshetősége, be kellene fogadni a menekülteket, különös tekintettel a nőkre és a gyermekekre. Az államfő arra emlékeztetett, hogy a menekültszállók üresen állnak Ausztriában. A 2015-ös menekültválság következményeiről azt mondta: kézben tartják a dolgokat, bár a munkaerőpiacon adódnak nehézségek. A jelenlegi nemzetközi helyzetről pedig úgy vélekedett: az, hogy a görögöket egyedül hagyják az emberáradattal, a legmélyebben ellentétes az európaiság gondolatával. Hangsúlyozta: az eddiginél visszafogottabban kell beszélni Törökországgal, végtére is a törökök nagyon sok menekültet befogadtak.

A Zöldek listavezetője, Werner Kogler alkancellár úgy vélekedett: személyes véleménye, hogy Ausztriának be kellene fogadnia a nőket és a gyermekeket.

Sebastian Kurz néppárti kancellár ugyanakkor úgy fogalmazott: Ausztria „általánosságban nem fogad be további menekülteket”. A kormányfő arra emlékeztetett, hogy Ausztria tavaly 15.000 embert fogadott be; néhány ezer nőt és gyermeket is. Hangsúlyozta: ez idén is így fog történni. Arról is beszélt: Ausztria az EU azon tagállamai közé tartozik, amelyek a legtöbb terhet vállalták; ugyanakkor nincs még egy olyan ország, amelyik lélekszámához viszonyítva ilyen sok menedékkérőt befogadott volna. Kurz szerint sokkal inkább a már itt lévők integrálását kellene támogatni; a menedékkérelemre jogosultak közül harmincezren munkanélküliek – tette hozzá

Karl Nehammer néppárti belügyminiszter elmondta, hogy Ausztriában már idén ezer nő és gyermek menekültügyi eljárása van folyamatban; az elmúlt két esztendőben pedig négyezer nő és tizenegyezer gyerek adott be menedékkérelmet. Arra emlékeztetett: az asszonyok és a gyermekek befogadását követi a családegyesítés, vagyis az apák és a fiútestvérek érkezése. „Most nem következhet be újabb befogadási és bevándorlási hullám, mert jelenleg is még a 2015-ös migrációs hullám következményeivel vagyunk elfoglalva” – hangsúlyozta a tárcavezető. Bécs alpolgármestere, Birgit Hebein (Zöldek) ugyanakkor Bécsben eltérő szabályozást vezetne be. Az osztrák főváros ennek értelmében készen állna arra, hogy újabb menekülteket fogadjon be – szögezte le.

(MTI)

Összesen 92 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Senye Péter
2020. március 06. 09:33
Nem menekültek, hanem hódítók, akik ellen védekezni kell.
matykox
2020. március 05. 16:18
EZ a nincs der béllen téved, az "osztrákoknak"őt kellett volna farba rúgni. Jó alaposan.
syphax
2020. március 05. 14:58
".... Van der Bellen szerint Ausztriának be kellene fogadnia a menekülteket" NETÁNTÁN NEAGGYISTEN A SEGGÜKET NEM KÉÉNE KINYALNIA???...HERR BUNDESPRESIDENT?
NTLLK
2020. március 05. 14:43
Egyszerűbb volna, ha menekültek fogadnák be Bellen urat!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!