Továbbra sem ismeri el Teherán, hogy a volt FBI-ügynök fogságban halt volna meg

2020. március 26. 11:10

Robert Levison ügye tizenhárom év után sem került nyugvópontra.

2020. március 26. 11:10

Teherán nem tud Robert Levinson, az amerikai Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) egykori ügynökének hollétéről – írta egy iráni szóvivő a Twitteren csütörtökön. „Irán mindig is azt mondta, hogy tisztségviselői nem tudnak semmit Levinson hollétéről, és nincs iráni fogságban” – mutatott rá Alireza Mírjuszefi, az iszlám köztársaság ENSZ-missziójának egyik szóvivője. „Ez nem változott.”
A férfi családtagjai szerdai közleményükben azt írták, hogy nemrégiben amerikai tisztségviselőktől értesítést kaptak, amelyből azt a következtetést vonták le, hogy Levinson meghalt az iráni fogságában. „Nem tudjuk, hol és hogyan hunyt el, csak azt, hogy még a Covid-19 járványa előtt” – állt a család közleményében.

Donald Trump amerikai elnök azt állította: senki sem mondta neki, hogy a férfi meghalt. Robert O'Brien, a Fehér Ház nemzetbiztonsági tanácsadója aláhúzta, hogy továbbra is nyomoznak Levinson eltűnése ügyében, de úgy vélik, hogy az egykori ügynök már nem él. Levinson 13 évvel ezelőtt tűnt el a Perzsa-öbölben található Kis szigetén. Már akkor rossz egészségi állapotban volt.

Az 1949-ben született Robert Levinson a Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) kábítószerellenes részlegének munkatársa volt, de 2007-es eltűnésekor feltételezhetően a Központi Hírszerző Ügynökség (CIA) megbízását teljesítve járt Iránban. Bár azóta valamennyi amerikai kormányzat cáfolta, hogy bármiféle kormányzati megbízásra utazott volna az iszlám köztársaságba, a család kitartott amellett, hogy a férfit a CIA küldte Iránba. A CIA később 2,5 millió dolláros életjáradékot fizetett Levinson családjának azért, hogy ne indítsanak pert az ügynökség ellen. Szakemberek szerint egy bírósági eljárás során valószínűleg napvilágra kerülhettek volna Levinson esetleges küldetésének részletei is.

Mike Pompeo amerikai külügyminiszter múlt héten felszólította Iránt, hogy azonnali hatállyal bocsássa szabadon az ott fogva tartott amerikai állampolgárokat. A tárcavezető humanitárius okokra hivatkozva kérte Morad Tahbaz, Baguer Namazi és Siamak Namazi elengedését, és egyben azt is, hogy a teheráni kormány működjön együtt Washingtonnal annak érdekében, hogy Robert Levinson visszatérhessen az Egyesült Államokba.

Teherán tavaly novemberben is tagadta, hogy ismerné Levinson tartózkodási helyét, ugyanakkor eljárást indítottak ellene a nemzetbiztonsági ügyekkel foglalkozó forradalmi bíróság előtt.

(MTI)
 

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!