A nyilatkozatok előtt a miniszterelnökök aláírták a két ország közötti stratégiai partnerségi együttműködési nyilatkozatot, amelyről Orbán Viktor elmondta: a megállapodásnak része egy diplomáciai együttműködés – Magyarország megosztja az európai integrációval kapcsolatos tapasztalatait Moldovával –, valamint gazdasági elemeket is tartalmaz, el akarják mélyíteni ugyanis a gazdasági együttműködést. Ezzel kapcsolatban jelezte, hogy a kölcsönös gazdasági aktivitás elősegítése érdekében megnyitottak egy 100 millió dolláros hitelkeretet.
A bank- és a gyógyszerszektorban már megvalósult együttműködést a mezőgazdaságra és az oktatásra is ki akarják terjeszteni - tudatta, hozzátéve: dolgoznak egy közös oktatási intézmény létrehozásán, amely egyszerre tudna kibocsátani Moldovában és Magyarországon is érvényes diplomát.
A kormányfő megjegyezte, hogy a moldáv delegációnak tagja volt az egészségügyi miniszter is, így első kézből kaphattak tájékoztatást a koronavírussal kapcsolatos moldovai helyzetről, intézkedésekről, és beszéltek arról is, hogy a járvány kivédésében milyen együttműködési lehetőségeik lesznek. Az együttműködés eszközök és szakemberek közötti koordinációról szólhat – jelezte.
A magyar miniszterelnök látogatása az eddig is kiváló viszony megerősítése
Ion Chicu arról beszélt, hogy Orbán Viktor chisinaui látogatása új lökést ad a két ország közötti partnerség fejlesztésének. Hangsúlyozta, a kapcsolatok már eddig is kiválóak voltak, a párbeszéd dinamikus. A moldáv miniszterelnök megköszönte az országa modernizációjához és reformjaihoz nyújtott magyar támogatást, és a Moldovában zajló magyar projekteket. Azt is mondta ugyanakkor, hogy a jó néhány sikertörténet ellenére még sok a kiaknázatlan lehetőség a két ország között. Ion Chicu támogatásáról biztosította, hogy a Moldovában már régóta jelen lévő OTP ki akarja terjeszteni működését.