Lemondott a román egészségügyi miniszter

2020. március 26. 13:44

A távozás előzménye, hogy több romániai kórházban is orvosok és páciensek tucatjai fertőzték meg egymást koronavírussal.

2020. március 26. 13:44

Lemondott Victor Costache román egészségügyi miniszter csütörtökön, miután több romániai kórházban is orvosok és páciensek tucatjai fertőzték meg egymást koronavírussal. A miniszter távozását Ludovic Orban kormányfő jelentette be, hozzátéve, hogy Costache „személyes és szakmai okokra” hivatkozva jelentette be távozását. A román média tudni véli, hogy Costachét valójában a kormányfő mondatta le meggondolatlan nyilatkozatai és a válság kezelésében mutatkozó hiányosságok miatt.

Costache előző nap még Bukarest teljes lakosságának tesztelésére vonatkozó terveiről nyilatkozott az Adevarul portálnak. Elmondta: a dél-koreaihoz hasonló „innovatív” pilótaprogram keretében házról házra járva fognak mindenkit tesztelni a fővárosban, ugyanakkor reményét fejezte ki, hogy jövő hét elejéig az ehhez szükséges legalább kétmillió, később pedig a tömeges tesztelés folytatására is elegendő mintegy ötmillió teszt érkezik az országba.

A bejelentés indulatos közvitát váltott ki a médiában: több megszólaltatott szakember szerint sürgősebb lenne az első vonalban harcoló egészségügyi személyzet védelme, hiszen Romániában szerdáig már több mint száz egészségügyi dolgozónál mutatták ki a koronavírust, és számos kórházi részleget kényszerültek karantén alá helyezni. A kórházi fertőzések jelentős része annak tulajdonítható, hogy egy-egy, más okokból beutalt betegről napokkal később derült ki, hogy koronavírussal is fertőzött.

Costachénak egyebek között azt rótták fel, hogy nem szervezte meg idejében a – nem járványkórházban dolgozó – orvosok ellátását megfelelő védőfelszerelésekkel. Egyebek mellett ennek tulajdonítják, hogy a „Románia Lombardiájának” nevezett Suceaván a több mint 1300 alkalmazottat foglalkoztató megyei kórházban alakult ki az ország legnagyobb fertőző góca. A Kínából kiindult Covid-19-ben csütörtök reggelig elhunyt 17 áldozat közül 7 innen került ki, a vírus romániai megjelenése óta eltelt egy hónapban megfertőződött mintegy ezer ember közül 200 is a suceavai megyei kórház alkalmazottja vagy páciense volt.

A miniszterelnök szerint Costache lemondásával nem változnak a prioritások: a tárca egyik legsürgősebb feladata lesz továbbra is a kórházak és az orvosi személyzet ellátása megfelelő védőfelszereléssel. Orban rámutatott: a bukaresti kormány a közegészségügyi intézetek megerősítésére és a járványügyi nyomozások gyorsítására fog a továbbiakban összpontosítani. A miniszterelnök az operatív törzs munkájában eddig is aktívan részt vevő Nelu Tataru egészségügyi államtitkárt javasolja a megüresedő posztra.

(MTI)

Összesen 32 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
villogókékfog
2020. március 26. 16:36
Pont ilyennek képzelek egy dobrevné ferenc kormányt. Nagyot mondás, aztán csend.
Mr. Tommy Lee
2020. március 26. 16:27
klasszik 444 meg velük példálózik! lool :) :) :az ostobák!
T. Péter
2020. március 26. 15:41
"Pilótaprogram", izé. Azért ezen kellett volna egy kicsit még gondolkodni.
Ján Fortunák
2020. március 26. 15:21
Nem nagyon értem mit pattognak a derék fideszes kommentelők. Ott van a dilettantizmusnak következménye. Itt? Itt nem kell maszk, ha nincs tüneted.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!