Chile hétfői bejelentése szerint a koronavírus-fertőzöttek száma elérte a 746-ot, és immár a második ember vesztette életét a betegségből fakadóan. A chilei kormány még vasárnap elrendelte a 80 évnél idősebbek kötelező elkülönítését, néhány órával az után, hogy az egész lakosságra vonatkozó kijárási tilalmat jelentett be helyi idő szerint este 10 órától. Az éjszaka során 146 embert vettek őrizetbe ennek megsértése miatt.
Bolíviában a szexmunkások tiltakoznak a járvány terjedésének fékezésére elrendelt éjszakai kijárási tilalom ellen, mivel véleményük szerint az intézkedés végképp nyomorba döntené őket. A dél-amerikai országban – melyben 24 fertőzöttről tudnak – vasárnaptól tilos délután 5 és hajnali 5 óra között a lakhely elhagyása. „Anyák, nagynénik, nagymamák vagyunk, részei Bolívia társadalmának” – idézte a Reuters hírügynökség a bolíviai szexmunkások szakszervezetének képviselőjét.
Mindeközben Brazíliában meredeken nőtt a Covid-19 betegeinek és halottjainak száma: az egészségügyi minisztérium legutóbbi adatai szerint a betegségben elhunytak száma a pénteki 11-ről 25-re nőtt vasárnapra, a betegek száma pedig 904-ről 1546-ra. A brazil egészségügyi tárca elismerte egyúttal, hogy a kór már az ország összes államában felütötte a fejét.
Sátorkórház egy brazil stadionban
Sokan azzal vádolják Jair Bolsonaro brazil elnököt, hogy nem elég gyorsan reagál, miközben a regionális kormányzók különböző intézkedésekkel, köztük karanténnal, útlezárásokkal és üzletek bezárásával igyekeznek gátat szabni a járvány terjedésének. Bár az államfő az elmúlt napokban aggodalmát fejezte ki a kialakult helyzettel kapcsolatban, bírálta ezen intézkedések némelyikét, azzal érvelve, hogy azok végül befolyásolják az áruforgalmat, köztük az élelmiszerét és a gyógyszerét. Bolsonaro „holdkórosnak” minősítette Joao Doriát, Sao Paulo kormányzóját, aki karantént rendelt el a brazil bruttó hazai termék (GDP) csaknem harmadáért felelős államban.