Japán miniszterelnök: Az olimpia nem maradhat el, csak későbbre tolódhat

2020. március 23. 09:05

A végleges döntést a NOB-nak kell majd meghoznia.

2020. március 23. 09:05

Először beszélt a nyári, tokiói olimpia esetleges elhalasztásáról Abe Sindzó, Japán miniszterelnöke. Miután a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) vasárnap közölte, hogy négy héten belül dönt az esemény sorsáról és ebben az időszakban a koronavírus-járvány miatt számításba veszi a seregszemle esetleges elhalasztását is, a szigetország kormányfője hétfőn, a parlamentben is erről beszélt.

Ahogy fogalmazott: ezzel az eshetőséggel is számolni kell, a játékok törlése azonban nem jöhet szóba. „A mostani körülmények között nehéz kitartani a játékok mellett, döntenünk kell majd a halasztásról, mert a sportolók egészsége a legfontosabb” – mondta Abe Sindzó. A végleges döntést a NOB-nak kell majd meghoznia. A tokiói olimpia az eredeti tervek szerint július 24-én kezdődne. A világjárvány miatt több sportszervezet is azt kérte a NOB-tól, hogy halassza el a játékokat, ami történelmi döntés lenne és óriási hatást gyakorolna az egész sportéletre.

(MTI)

 

Összesen 14 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
3M..
2020. március 23. 10:45
"Törlik az amerikai elnökválasztást és a Tokiói Olimpiát? A megtervezett járvány jegyszedői és a világkormány." "Trump lesz a következő elnök, mivel katonai közigazgatást vezet be, természetesen az emberek védelme érdekében. A becslések szerint az amerikaiak 70%-át érinti ez. Törölni fogja a választásokat. Lehet, hogy ő az utolsó elnök? Ő már régóta ismeri ezt a manővert. A dominók elkezdenek ledőlni." "Az Európába NATO-gyakorlatra kiküldött amerikai csapatok nemcsak Svájcban, hanem Brüsszelben, Antwerpenben, Berlinben, Párizsban, Amszterdamban és Londonban is részt vehetnek a cionista és mély állami személyek letartóztatásában," - tették hozzá. https://ujvilagtudat.blogspot.com/2020/03/torlik-az-amerikai-elnokvalasztast-es.html Szebb Jövőt!
Ezekiel2517
2020. március 23. 10:35
Ott nincsenek NOLIMPIÁS/aka Momentum seggfejek ????
nick89
2020. március 23. 10:33
Nagyon helyes a japánok problémakezelése. Győzni kell ebben a háborúban és vissza a normális élethez. Hallod Viktor? Hallod lölő?
Tiszafa
2020. március 23. 10:23
" ...csak későbbre tolódhat..." Ez a lényeg. Hát meg lehet azt rendezni akár jövőre is!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!