Az Egyesült Államokban 142 502 fertőzöttet, 2506 halottat és 4856 gyógyultat tartanak nyilván. Vasárnap Donald Trump amerikai elnök április végéig meghosszabbította a társadalmi távolságtartásra vonatkozó előírásokat. A szabályzat értelmében az embereknek tartózkodniuk kell a társadalmi érintkezés formáitól, nem vehetnek részt – az egyes tagállamok döntései szerinti létszámú – rendezvényeken, és csakis nagyon indokolt esetben hagyhatják el otthonaikat.
Két hete szükségállapot van Olaszországban
Olaszországban összesen 97 689 regisztrált fertőzött van, 10 779 halott és 13 030 gyógyult.
Spanyolországban 80 110-re emelkedett a fertőzöttek száma, 275 új halálesettel pedig a halottak száma összesen 6803. A betegségből eddig 14 709-en gyógyultak fel. Az országban két hete szükségállapot van érvényben, amely alapján az oktatási intézmények zárva tartanak és csak meghatározott esetekben, például munkába járás vagy bevásárlás miatt lehet elhagyni a lakhelyet.
Németországban 62 435 fertőzött mellett 541 a halálos áldozatok száma, és 9211-en gyógyultak meg.