Elhunyt Max von Sydow

Max Carl Adolf von Sydow gazdag családba született a svédországi Lundban 1929-ben. Apja, Carl Wilhelm von Sydow etnológus volt, az ír, skandináv és összehasonlító néprajz professzora a Lundi Egyetemen. Anyja, Greta (született Rappe) tanító volt.

Az iskolában pár baráttal amatőr színtársulatot alapítottak, itt kezdődött színészi pályája. A stockholmi Királyi Drámaszínházban tanult 1948 és 1951 között.

1955-ben Von Sydow Malmőbe költözött és itt találkozott Ingmar Bergmannal. Olyan Bergman-filmekben szerepelt, mint A hetedik pecsét (1957), A nap vége (1957), a Szűzforrás (1960). A hetedik pecsét című filmben ő alakította a lovagot, aki sakkozik a halállal, hogy időt nyerjen társai számára. 

A hatvanas évektől egyre többet szerepelt amerikai filmekben is: eljátszotta Jézus szerepét az 1965-ben bemutatott A világ legszebb történetében. A Hawaii és Az ördögűző című filmekben nyújtott alakításaiért 1973-ban két Golden Globe-díj jelölést kapott. Játszott Woody Allen 1984-es Hannah és nővérei című filmjében és az 1984-es Dűnében, de szerepelt vállalt a Flash Gordon (1980) és a Strange Brew (1983) című produkciókban is. Ezután több amerikai film fontos, vagy épp főszerepét is eljátszotta a Hasznos holmikban (1993), a Dredd bíróban (1995), a Csodás álmok jönnekben (1998), a Különvéleményben (2002), vagy a Viharszigetben (2010).

Élete alkonyán játszott a Star Wars VII. részében, valamint a Trónok harcában is szerepelt: ő alakította a Háromszemű hollót.

Két feleségétől négy gyermeke született.

(Forrás: Wikipedia)

***

Részlet A hetedik pecsétből, a Lovag és a Halál párbeszédéből

„Antonius Block: A legőszintébben szeretnék gyónni neked. De a szívem üres. Ürességem tükör: tulajdon arcomat mutatja. Látom magamat: iszony és rémület fog el a látványtól. Embertársaim iránt érzett közönyöm kirekesztett az emberek közösségéből. Azóta fantomok világában élek, álmaimba és képzeletembe zárva.

A halál: És mégsem akarsz meghalni.

Antonius Block: De! De akarok!

A halál: Akkor mire vársz?

Antonius Block: A biztos tudásra.

A halál: Biztosítékot akarsz?

Antonius Block: Nevezd úgy, ahogy akarod. Lehetetlen, hogy az ember felfogja Istent az értelmével. Miért kell neki úgy elrejtőzni, félig kimondott ígéretek és soha nem látott csodák ködébe burkolózni? Hogyan hihetünk a hívőknek, ha nem hiszünk saját magunknak sem? Mi lesz velünk, akik hinni akarnak, de nem tudnak? És mi lesz azokkal, akik nem akarnak és nem tudnak hinni? Miért nem tudom megölni magamban Istent? Miért él bennem tovább? Fáj, fáj, hogy bennem él, és megaláz, de él, pedig én elátkozom, és ki akarom őt űzni a szívemből! Miért olyan valóságos mégis, álnokul dacolva mindennel, miért nem tudok szabadulni tőle? Hallasz engem?

A halál: Hallak.

Antonius Block: Én tudást akarok! Nem hitet, nem feltételezéseket, hanem tudást! Azt akarom, hogy Isten kinyújtsa felém a kezét, szóljon hozzám, felfedje az arcát.

A halál: Ő hallgat.

Antonius Block: Kiáltok hozzá az éjszakában, de néha úgy tűnik, senki sincs ott.

A halál: Talán csakugyan nincs ott senki.

Antonius Block: Akkor az élet képtelen borzalom. Senki sem képes úgy élni, hogy ott van a halál az orra előtt, és tudja, hogy minden semmi!

A halál: A legtöbb ember mégsem gondol sem a halálra, sem a semmire.

Antonius Block: Egy napon az élet legszélső határán mégis belenéznek az éjszakába.

A halál: Igen. Azon a napon.

Antonius Block: Tudom, mire gondolsz. Félelmünket képpé kell formálnunk, és ezt a képet elnevezzük Istennek.

A halál: Felzaklatod magad.

Antonius Block: Ma reggel felkeresett a halál. Sakkoztam vele. Ez a haladék alkalmat nyújt számomra, hogy elvégezzek egy küldetést.

A halál: Miféle küldetést?

Antonius Block: Miből állt eddig az életem? Vadásztam, kóboroltam, locsogtam össze-vissza értelmetlenül. Semmi volt az egész. Igen. Keserűség és lelkiismeret-furdalás nélkül mondom ezt, nincs bűntudatom. Mert tudom, hogy nagyjából minden ember élete így telik el a Földön. De ezt a haladékot most arra akarom felhasználni, hogy egy értelmes cselekedetet vigyek véghez...”