Elsöprő győzelmet aratott egy pár hónapja alakult párt Bulgáriában

Rumen Radev korábbi elnök alakulata nagyon simán nyert, de egy koalíciós társra szüksége lesz.

Bolsonaro brazil elnök szerint „hisztéria”, hogy felfüggesztették az összes brazil labdarúgó-bajnokságot és kupasorozatot.
A napról napra növekvő számok ellenére még nem tetőzött Olaszországban az új típusú koronavírus-fertőzés (Covid-19) Giuseppe Conte miniszterelnök szerint, aki a következő heteket nevezte a legkockázatosabbnak a Corriere della Sera című napilapban hétfőn megjelent interjúban.
Giuseppe Conte az egészségügyi szakértők előrejelzéseit idézve hangsúlyozta, hogy az olasz lakosság „döntő” hetek előtt áll. Kifejtette: a fertőzés Olaszországban még nem érte maximumát, de „helyes úton haladunk”. Célként a járvány terjedésének lassítását, majd megállítását nevezte úgy, hogy Olaszország különböző térségeiben ne mindenhol egyszerre, hanem tartományonként fokozatosan tudjanak vele szembeszállni.

A kormányfő arra szólította fel az olaszokat, maradjanak otthon és legyenek egységesek. „Ez nem a politikai viták, hanem a megoldások ideje” – jelentette ki a miniszterelnök. A felmérések szerint az olaszok 62 százaléka támogatja a kormány eddigi intézkedéseit. A legutóbbi, vasárnap esti adatok szerint a diagnosztizált fertőzöttek száma túllépte a 24 ezret, a halálos áldozatoké pedig az 1800-t. Az utóbbi huszonnégy órában 368-an haltak meg, és 2853 volt az új fertőzöttek száma.
A legtöbb, több mint 13 ezer beteget számláló Lombardia tartomány bejelentette, hogy nagyméretű „víruskórházat” tervez létesíteni a milánói vásártéren. Ennek megvalósításával az olasz polgári védelem hatóság volt vezetőjét, Guido Bertolásót bízták meg, aki jelképes egy euróért vállalta a feladatot. Rómában újabb kórházat alakítottak át a betegek fogadására, így az olasz fővárosban már két kórház szakosodott a fertőzöttek kezelésére.
A kormány várhatóan már hétfőn nyilvánosságra hozza 25 milliárd eurós egészségügyi-gazdaságélénkítő csomagját. A kiszivárgott információk szerint a rendelkezés határoz az intenzív osztályok bővítéséről, esetleges új kórházközpontok kialakításával. A tervek között szerepel a szállodák lefoglalása a karanténba helyezettek elszállásolására, valamint a fegyveres erők egészségügyi személyzetének felhasználása a civil kórházakban. A csomag gazdasági intézkedéseket tartalmaz vállalatok és családok segítésére.
Bolsonaro: A foci leállítása hisztériás akció
Jair Bolsonaro brazil elnök szerint „hisztéria”, hogy a koronavírus-járvány miatt a dél-amerikai ország labdarúgó-szövetsége (CBF) vasárnap felfüggesztette az ellenőrzése alatt álló összes versenysorozatot.
„Ha a futballt és más hasonló eseményeket leállítják, az egy hisztériás reakció, mert a sport- és más hasonló tevékenységek megszüntetése nem gátolja meg a vírus terjedését” – jelentette ki Bolsonaro a CNN brazíliai kiadásának adott interjújában. Hozzátette, a vírust komolyan kell venni, a helyzetet pedig kezelni kell, de a gazdaságnak emiatt nem szabadna leállnia, mert az csak munkanélküliséget eredményez.
A dél-amerikai konföderáció (CONMEBOL) a kontinens Bajnokok Ligájának számító Libertadores Kupa küzdelmeit elhalasztotta, a március 26-27-re és 31-re tervezett világbajnoki selejtezőket pedig törölte. A CBF bonyolítja le többek között az országos kupasorozatot, a női bajnokságot és számos utánpótlásversenyt, ezeknek a szüneteltetéséről vasárnap döntöttek. A férfiaknál az országos pontvadászat, vagyis az élvonal áprilisban kezdődne. A még zajló állami bajnokságokról hétfőn (ma) születhet döntés.
Bolsonaro kommunikációs igazgatójánál, Fabio Wajngartennél korábban diagnosztizálták a koronavírus-fertőzést, ezért az elnök is elvégeztette magán a tesztet, amely elmondása szerint negatív lett.
Tucatnyi országban zár be a H&M
Olaszország után még tizenkét másik országban is bezárja üzleteit átmenetileg a H&M ruházati áruházlánc a koronavírus-járvány miatt – jelentette be hétfőn a svéd kiskereskedelmi konszern.
A H&M, a világ második legnagyobb ruházati kiskereskedelmi vállalata a múlt héten jelentette be az összes olaszországi üzletének bezárását átmeneti időre. A cég mostani közleményében az összes lengyelországi, spanyolországi, csehországi, bulgáriai, belgiumi, franciaországi, ausztriai, luxembourgi, bosznia-hercegovinai, szlovéniai és kazahsztáni üzlet bezárását jelentette be, „néhány” görögországi üzlet bezárásával együtt. A H&M megnyitotta ugyanakkor üzleteinek többségét Kínában. A konszern pénzügyi éve december-februári első negyedévében 8 százalékkal 54,9 milliárd svéd koronára növelte forgalmát.
Kínában azonban 24 százalékos bevételcsökkenést szenvedett el az értékesítések visszaesése miatt. Márciusban azonban már Európában indult csökkenésnek a cég forgalma.
(MTI)