Az eddigi legmagasabb az új fertőzöttek száma Olaszországban

2020. március 17. 20:21

Egy nap alatt több mint háromszázan haltak meg. Angelo Borrelli hangoztatta, hogy a jelenlegi adatok az utóbbi hetekben bevezetett szigorú óvintézkedések előtti időszak „eredményei”.

2020. március 17. 20:21

Az utóbbi huszonnégy órában 345-tel 2503-ra emelkedett az új típusú koronavírus-fertőzés (Covid-19) halálos áldozatainak száma Olaszországban a polgári védelmi hatóság kedd esti tájékoztatója szerint, eközben a diagnosztizált fertőzöttek száma az eddigi legmagasabb létszámmal, több mint kétezerkilencszázzal 31 506-ra nőtt.

Angelo Borrelli, a polgári védelmi hatóság vezetője hangsúlyozta, hogy a halottak napi száma továbbra sem csökkent. Az új fertőzöttek száma pedig egy nap alatt 2989-re nőtt, a hétfőn tapasztalt enyhe csökkenés után. Ez az eddigi legmagasabb napi emelkedési arány Olaszországban az új típusú koronavírus-fertőzés (Covid-19) február utolsó hetében kezdődött ütemes növekedése óta.

A fertőzöttekből majdnem 15 ezret kórházban kezelnek, tíz százalékukat intenzív osztályon. A gyógyultak létszáma 2941-re nőtt.

Az országos adatokat a Lombardiában az utóbbi egy napban bekövetkezett emelkedés növelte: a tartományban 1971 új diagnosztizált fertőzöttel a betegek száma 16 220-ra emelkedett, a halottaké 1640-re.  A lombardiai gócpontnak számít Bergamo kórházaiban nincs több hely az intenzív osztályokon. Itt a fegyveres erők alpesi dandárja tábori kórházat állít fel.

A Milánótól hatvan kilométerre található városban az utóbbi egy héten 385 személy halt meg. Nagy erőkkel folyik a milánói vásártér víruskórházzá való átalakítása. A munkát részben adományokból finanszírozzák: számos nagyvállalkozó, köztük Silvio Berlusconi volt kormányfő 10 millió eurót ajánlott fel. A polgári védelem 14 lélegeztetőgépet küldött a tartományba. Attilio Fontana lombardiai kormányzó úgy nyilatkozott, a hét második felében fordulatot várnak, és a betegszám emelkedési ütemének enyhe csökkenését remélik. A genovai egyetem járványszakértők és informatikusok alkotta kutatócsoportja bejelentése szerint a tetőzés Olaszországban március 23 és 25. között várható. Ezt követően is be kell tartani az óvintézkedéseket a fertőzés újraindulásának megakadályozására.

Angelo Borrelli kijelentése szerint a jövő hét adatai alapján tudnak majd pontosabb előrejelzéssel szolgálni. A polgári védelmi hatóság tájékoztatóján elhangzott, hogy jelenleg Lombardiára összpontosul a figyelem, de ezzel egy időben minden eszközzel azon dolgoznak, hogy a fertőzés ne terjedjen át a délolasz régiókra. Borrelli hangoztatta, hogy a jelenlegi adatok az utóbbi hetekben bevezetett szigorú óvintézkedések előtti időszak „eredményei”.

A Lombardiával szomszédos Piemonte tartomány úgynevezett első számú betege meggyógyult, majd ismét megbetegedett. Rómában a fertőző betegségekre szakosodott Spallanzani kórház mellett további három kórházat alakítottak át víruskórházzá. Szicíliával és Szardínia szigetével leállították a repülő és hajó-összeköttetést az utazáskorlátozó rendelkezések ellenére folyamatosan érkezők megállítására.

A vírushelyzet miatt a római kormány a 18 hónapnál rövidebb időre ítélt rabok házi őrizetbe való áthelyezését mérlegeli elektronikus karpereces ellenőrzéssel, ezt azonban a Matteo Salvini vezette jobboldal ellenzi.

(MTI)

Összesen 18 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Laudaricus
2020. március 17. 23:14
"...úgynevezett első számú betege meggyógyult, majd ismét megbetegedett." Megint egy újrafertőződési hír. Nagyon aggasztónak találom. Vagy nem teljesen jók a tesztek, vagy kétfázisú a vírus hatásmechanizmusa, mint találgatták korábban, vagy mittudomén.
serferi
2020. március 17. 21:27
Mit várhatnak szerencsétlenek a ballibsi kormánytól? Forza Italia!
3M..
2020. március 17. 21:26
"Egy nap alatt több mint háromszázan haltak meg." Miben? Szebb Jövőt!
még fokozza
2020. március 17. 21:20
Csökken csak nem csökken olyan ütemben ahogy nő!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!