Abascal folytatja a VOX élén

2020. március 09. 08:00

Elnököt választott a hétvégén az Állampolgárok (Ciudadanos) nevű liberális középutas párt is, amely tovább folytathatja a nyitást a konzervatívok felé.

2020. március 09. 08:00

 A VOX tagsága kétnapos küldöttgyűlésén megerősítette tisztségében Santiago Abascalt, a párt eddigi vezetőjét további négy évre. A politikus volt az egyetlen jelölt a posztra. Beszédében hangsúlyozta, hogy pártja „az egyetlen alternatíva” a nemzeti szuverenitás védelmében, amelyet „egy csalásból született kormány rabolt el”.

A pártelnök ezzel arra utalt, hogy a szeparatista Katalán Köztársasági Baloldal (ERC) tartózkodással segítette a parlamentben a spanyol baloldali koalíciós kormány megalakulását, amely ezért cserébe tárgyalóasztalhoz ült a függetlenséget szorgalmazó katalán kormánnyal a kialakult politikai konfliktus megoldását keresve. A tavaly novemberi választáson 52 parlamenti mandátumot szerzett és ezzel jelentősen megerősödött VOX célkitűzése, hogy taglétszámát négy éven belül megduplázza, elérve a 100 ezer főt.

Az Állampolgárok új elnöke Inés Arrimadas, a párt eddigi parlamenti frakcióvezetője lett, akinek győzelme nem jelentett meglepetést.
A két napon át zajló szavazáson a 21 ezer fős tagság 60 százaléka vett rész, közülük 77 százalék támogatta Arrimadast, 22 százalék Francisco Igeát, Kasztília és León autonóm kormányának elnökhelyettesét. A harmadik induló, Ximo Aparici a voksok 0,7 százalékát kapta.

A tízfős parlamenti képviselettel rendelkező Állampolgárok új elnökétől egy központosítottabb pártszervezet és a mérsékelt jobboldal felé nyitás várható, amely az edigi pártelnök, Albert Rivera által kijelölt iránynak tekinthető. Az új vezető a konzervatív Néppárttal (PP) való együttműködést szorgalmazza az „alkotmányosság védelmében”.

A 2006-ban Katalóniában, az erősödő katalán függetlenségi pártokkal szemben alapított Állampolgárok korábbi elnöke tavaly novemberben, a parlamenti választásokon elszenvedett kudarc után mondott le és távozott a politikai életből, mivel a párt elveszítette korábbi mandátumainak 70 százalékát.

(MTI)

Összesen 1 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
turáni sólyom
2020. március 09. 22:45
Orbán szövetségese lehetne, így okos lenne meghívni. Abascal már tett pozitív nyilatkozatokat Orbánról. Ideje lenne Budapesten megköszönni.... Spanyolország is éledezik, hajrá VOX!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!