A lengyeleknél is veszélyhelyzet lehet a koronavírus miatt

2020. március 12. 15:25

A lengyel egészségügyi miniszter még csütörtökön kihirdetheti a veszélyhelyzetet.

2020. március 12. 15:25

Veszélyhelyzet kihirdetését harangozta be a koronavírus-járvány továbbterjedésének megelőzésére Lukasz Szumowski egészségügyi miniszter csütörtöki varsói sajtóértekezletén. A politikus közölte, hogy még csütörtökön kihirdetik a lengyelországi veszélyhelyzetet, tekintettel arra, hogy az Egészségügyi Világszervezet (WHO) szerdán világjárványnak nyilvánította a Kínából terjedő Covid-19 koronavírus-járványt.     

A lengyel törvény értelmében a veszélyhelyzet keretében, további rendelkezések révén, korlátozható bizonyos termékek forgalmazása, intézmények működése. A járvány kezelése érdekében a hatóságok kötelezővé tehetik egyes ingatlanok rendelkezésre bocsátását, az egészségügyi dolgozókat pedig meghatározott, a fertőzés kezelését célzó feladatok teljesítésére kötelezhetik.

Lengyelországban csütörtökön meghalt az első koronavírussal fertőzött beteg, egy 57 éves, más súlyos betegségekben is szenvedő nő. Csütörtök délutánig 49 Covid-19-fertőzést regisztráltak, az előző naphoz képest 16-tal nőtt a fertőzöttek száma. Több mint 1200 fertőzésgyanús ember karanténban van.

A lengyel kormány csütörtöktől megelőző intézkedésként március 25-ig felfüggesztette az oktatást az alsó-, közép- és felsőfokú tanintézményekben, bezártak a színházak, mozik, múzeumok. A házi karanténba helyezetteket szerda óta a rendőrség naponta ellenőrzi, hogy betartják-e az intézkedést. Az összes közúti, vasúti határátkelőhelyen, valamint a balti-tengeri kikötőkben egészségügyi ellenőrzést vezettek be.

(MTI)

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!