A koronavírus-járvány az átlagember számára is átélhetővé teszi azt a dilemmát, amely mindeddig jellemzően a jogelméleti szakembereket foglalkoztatta, nevezetesen, hogy
válsághelyzetben mi élvez előnyt a másikkal szemben: az egyén, vagy a közösség?
Minden jel arra utal, hogy a világ kormányai a dilemmát rövidre zárták azzal, hogy megfigyelési és hírszerzési célokra kezdték felhasználni az okostelefonok adatforgalmazásából nyert információkat, azért, hogy a járvány terjedése valós időben is követhető legyen.
Bizonyára több kínai ember is meglepettséget élt át amikor a metrón ülve megrezzent a telefonja, a kijelzőn azzal az figyelmeztető üzenettel, hogy közeli kapcsolatba került egy koronavírus-fertőzöttel. Az üzenet nyilvánvaló jele annak, hogy a kínai kormányzat valós időben képes nyomon követni a vírus terjedését, ennek viszont az az ára, hogy a polgárok mozgását is.
A kínai kormány – a már alkalmazott közösségi pontrendszeréből kiindulva – úgy nevezett egészségügyi kódot rendel például az Alipay vagy WeChat-profillal rendelkező állampolgárokhoz, folyamatosan nyomon követve mozgásukat. Az egészségügyi kód lényegében egy színkódot jelent (a piros szín a „fertőzött”, sárga a „karanténban”, a zöld szín pedig az „egészséges” státuszt jelöli). A rendszer összetett módon gyűjt és értelmez adatokat arra vonatkozóan is, hogy az adott állampolgár esetlegesen mennyi időt töltött járványügyi gócpontok területén, illetve olyan személyekkel, akikkel kapcsolatban a fertőzés gyanúja merült fel (a rendszer az adatokból levonható végkövetkeztetést látja el színkóddal).