Megdöbbentő dolgok derültek ki Kapitány Istvánról – és Magyar Péternek nem tesz jót

Összeszedtük a legfrissebb híreket a Tisza nemrég leigazolt Facebook-bajnokáról, még azt is felidéztük, miért ítéli el a januári rezsistoppot.

A Hanauban történtek „támadást jelentenek a szabad és békés társadalom ellen – jelentette ki Peter Beuth.
Szélsőjobboldali terrorcselekmény lehetett a kilenc halálos áldozatot követelő éjszakai lövöldözés a németországi Hanauban a nyomozás első, előzetes megállapításai szerint – mondta Hessen tartomány belügyminisztere csütörtökön a tartományi gyűlésben (Landtag).
Peter Beuth elmondta, hogy a feltételezett elkövető egy 43 éves német állampolgár, akit 72 éves édesanyjával együtt holtan találtak hanaui lakásában. Mindkét holttesten lőfegyver okozta sebek vannak. A lakásban lőfegyvert is találtak. A nyomozás első megállapításai szerint a feltételezett elkövető hazatérése előtt, szerda késő este támadást intézett két helyi vízipipabár ellen. Kilenc embert megölt.

A nyomozás irányítását idegenellenes, szélsőjobboldali indíttatású terrorcselekmény gyanúja miatt magához vonta az állam elleni súlyos bűncselekmények ügyében illetékes szövetségi legfőbb ügyészség – közölte a miniszter. A Hanauban történtek „támadást jelentenek a szabad és békés társadalom ellen” – tette hozzá.
(MTI)