Elsöprő győzelmet aratott egy pár hónapja alakult párt Bulgáriában

Rumen Radev korábbi elnök alakulata nagyon simán nyert, de egy koalíciós társra szüksége lesz.

Egy új diagnosztikai eljárás súlyosabb járványt is feltételezhet a mostaninál, de akár csak azt jelentheti, hogy eddig máshova sorolt eseteket raktak át a fertőzöttek közé.
Hirtelen megnövekedett a kínai Hupej tartományban az új koronavírus okozta megbetegedések és halálesetek hivatalos adata, ami annak tudható be, hogy a tartományban új diagnosztikai eljárásrendet alkalmaznak, így egyelőre nem lehet tudni, kell-e számítani az eddiginél sokkal súlyosabb válságra, vagy a vírus terjedésének üteme lassul – írta egy csütörtöki elemzésében a Reuters hírügynökség. Az új protokoll szerint a képalkotó vizsgálatok, a tünetek és az epidemiológiai háttér alapján fertőzöttnek nyilvánított páciensek és a közülük elhunytak számát mostantól hozzáadják azokéhoz, akiknek esetében a laboratóriumi tesztek is egyértelműen kimutatták a vírus jelenlétét.
Közel 60 ezren fertőződtek meg az egész országban

Eszerint a járvány fészkének számító tartományi székhelyen, Vuhanban eddig csaknem 33 ezer ember fertőződött meg, és 1036-an haltak meg szerda éjfélig. Csak aznap 242-en haltak meg, ami több mint a duplája az eddigi legnagyobb napi halálozási adatnak. Korábban a legtöbb, 103 haláleset hétfőn történt – közölték csütörtökön az egészségügyi hatóságok. A tartomány egészében szerda estig 48 200 fertőzöttről tudtak, de közülük 3441-en meggyógyultak. További kilencezer embert tartanak karanténban fertőzés gyanújával. A járvány halálos áldozatainak száma Hupejben 1310-re emelkedett.
Országosan szerda estig 1367-en haltak (aznap a vuhani áldozatokkal együtt 254-en), és 59 804 volt az ismert fertőzöttek száma (ebből 15 152 volt az új esetek száma). Szerdán 1171 gyógyult beteget engedtek ki a kínai kórházakból, ezzel összesen 5911-re nőtt a számuk a járvány kezdete óta. Ez az összesített szám február 7-e óta napi átlagban 500 gyógyultnak nyilvánított személyt jelent.
Katonaorvosok ezrei harcolnak már a vírus ellen
Csütörtökön a kínai hadsereg újabb 2600 katonaorvost és ápolót küldött Vuhanba, ahol velük együtt immár a négyezret is meghaladja a 11 milliós városban szolgálatot teljesítő egészségügyi kontingens létszáma – jelentette a CGTN kínai nemzetközi hírcsatorna. A nemzeti egészségügyi bizottság közlése szerint eddig összesen 189 orvoscsoport érkezett Hupej tartományba az ország más részeiből, hogy segítsen a járvány megfékezésében és a betegek gyógyításában. Ez 21 569 szakembert jelent. Csak szerdán 2900-an érkeztek.
Ugyancsak a nemzeti egészségügyi szolgálat egyik tisztségviselője, Kuo Jan-hong jelentette ki csütörtöki pekingi sajtótájékoztatóján, hogy a gyógyult betegek számának növekedése a gyógyítási módok sikerességét igazolja. A meggyógyultak mintegy 90 százalékánál mindvégig csak enyhe tüneteket lehetett tapasztalni – tette hozzá.
(MTI)