Csorbul a jogállamiság az Európai Unió Bírósága körül

"Fontos kérdést vet fel az EU-tagállamok legújabb szándéka arra vonatkozóan, hogy lecseréljék a hivatalban lévő, az Európai Unió Bíróságához (EUB) az Egyesült Királyság által delegált főtanácsnokát; ha pedig mindez meg is valósul, az az Európai Unió szerződéseibe ütközne. A lépés ugyanis a Bíróság függetlenségének csorbítását jelentené, egyúttal az Unió alkotmányos struktúráját is sértené – épp abban az időszakban, amikor pont az lenne időszerű, hogy az EU jó példával szolgáljon a tagállamok számára (legyen az jelenlegi, vagy volt tag).

A folyamat még 2020. január 29-én, két nappal a Brexitet megelőzően kezdődött. Tekintve, hogy korábban döntés született arról, hogy az EU-ból való távozást követően az Egyesült Királyság többé nem delegálhat bírát az Európai Unió Bíróságába, a tagállamok figyelme az Egyesült Királyság által küldött főtanácsnok személyére irányult. Az Európai Unióról szóló szerződés (EUSz) 50. cikk (3) bekezdése ugyanis így szól: „A kilépésről rendelkező megállapodás hatálybalépésének időpontjától, illetve ennek hiányában a (2) bekezdésben említett bejelentéstől számított két év elteltével a Szerződések az érintett államra többé nem alkalmazhatók, kivéve, ha az Európai Tanács az érintett tagállammal egyetértésben ennek a határidőnek a meghosszabbításáról egyhangúlag határoz. Tekintettel arra, hogy ez a megállapodás 2020. február 1-jén lépett hatályba, az idézett rendelkezésre hivatkozva a tagállamok kormányainak képviselői az alábbi nyilatkozatot tették:

 »Az uniós intézmények, szervek és hivatalok azon tagjainak aktuális megbízatása, akiket az Egyesült Királyság uniós tagságával összefüggésben jelöltek, neveztek ki vagy választottak meg, megszűnik, amint a Szerződések többé már nem alkalmazhatók az Egyesült Királyságra, azaz a kilépés napján.«

A nyilatkozat kapcsán kialakult jogi helyzet valójában egy alkotmányjogi rejtvényként is felfogható. Az EU alkotmányjogi normáiból (ti. az alapító szerződések és az Európai Unió Bíróságának alapokmánya) következően ugyanis az Egyesült Királyság főtanácsnokának pozíciója valójában egyáltalán nem szűnt meg. A főtanácsnok halálát és a hivatali lemondás esetét ide nem értve ugyanis »a bírót csak akkor lehet hivatalából elmozdítani (…) ha a Bíróság bíráinak és főtanácsnokainak egyhangú megítélése szerint már nem felel meg a megkívánt feltételeknek, vagy nem tesz eleget a hivatalából eredő kötelezettségeknek« (alapokmány 6. cikk). A fentiekből következik, hogy a főtanácsnoki pozíció a Brexittel egyáltalán nem üresedett meg – és ez így is marad legalábbis addig, amíg a főtanácsnok hivatali ideje le nem jár.

Biztos, ami biztos, a főtanácsnok kollégája, Christopher Vajda EUB-bírót még a Brexit napján menesztették pozíciójából, de ez az eljárás kétségtelenül jogszerűnek tekinthető. Az Európai Unióról szóló szerződés 19. cikk (2) bekezdése ugyanis kimondja, hogy a Bíróság tagállamonként egy-egy bíróból áll, magyarán tagállami részvétel nélkül nincs bíró sem.

Felmerül ugyanakkor a kérdés, hogy a főtanácsnok is ugyanezen szabály hatálya alá tartozik? 

A nagyobb tagállamok által delegált állandó, és a kisebbek által delegált, »rotáló« főtanácsnokok kinevezési eljárása lényegében tényleges kötőerővel nem rendelkező szokásjog részét képezi. Ennek írásbeli leképeződése olyan nyilatkozatokból fakad, amelyek a protokolloktól eltérően még akkor is nélkülözik a jogi kötőerőt, ha szerződések mellékleteként szerepelnek. Az Európai Unióról szóló szerződés 38-as számú nyilatkozata például akként rendelkezik, hogy a Tanács beleegyezik abba, hogy a főtanácsnokok számát az EUB kérésére 11-re emeljék, ebben az esetben pedig »Lengyelország – az Egyesült Királysághoz, Franciaországhoz, Németországhoz, Olaszországhoz és Spanyolországhoz hasonlóan – állandó főtanácsnokkal rendelkezik majd, és nem vesz részt többé a rotációs rendszerben, a meglévő rotációs rendszerben pedig három helyett öt főtanácsnok vesz majd részt.«

A fentiek tükrében felmerül a kérdés, hogy a 38-as számú nyilatkozat jogi jellegét szem elől tartva, a tagállamoknak miért is kellene többet tenni a bírák kinevezése alkalmával annál, mint hogy elnézően mosolyogjanak például az Egyesült Királyság jelölésére? A 38-as számú nyilatkozat ugyanis még erre irányuló kifejezett szándék esetén sem lenne alkalmas arra, hogy felülírja azt a kötelező erejű jogi rendelkezést, miszerint »a bírákat és főtanácsnokokat a tagállamok kormányai közös megegyezéssel hatéves időtartamra nevezik ki« (EUSz. 19. cikk (2) bekezdés). Ha pedig egy bírát kineveztek, a bíró 6 évre mandátummal rendelkezik, hacsak pozíciója meg nem szűnik az EUB alapokmánya 6. cikk értelmében.

A tagállamok persze hivatkozhatnának a Brexit-megállapodás preambulumának nyolcadik kitételére, miszerint az Egyesült Királyság uniós tagsága kapcsán kinevezett, kijelölt vagy megválasztott valamennyi tagja megbízatása a Brexit-megállapodás hatálybalépésének napján megszűnik, annál is inkább, mert a Brexit-megállapodás 101. cikke egyértelműen az »intézmények tagjai« között nevesíti a főtanácsnokokat. Csakhogy a kiváltságokra és mentességekre fogalom-meghatározás kizárólag a jogi kötőerővel bíró Brexit-megállapodás normaszövegének kontextusában értelmezendő, és nem feltétlenül terjed ki a preambulumra.
Ha pedig a hivatkozott preambulumi rendelkezést kiterjesztően is értelmezzük, még mindig azzal a problémával szembesülünk, hogy az jogi kötőerővel éppúgy nem rendelkezik, mint a már említett nyilatkozatok. Ráadásul, még ha az értelmezés során támpontot is nyújt, erre ebben az esetben nincs is szükség, hiszen maga a normaszöveg világosan fogalmaz. 

A valódi rejtvény tehát így néz ki: a brit főtanácsnok pozíciójának valódi jogalapja valójában nem az, hogy a bírákat és főtanácsnokokat a tagállamok kormányai közös megegyezéssel hatéves időtartamra nevezik ki (EUSz. 19. cikk (2) bekezdés), továbbá, hogy a bíró a hivatalát utódja hivatalba lépéséig tölti be (EUB-alapokmány 5. cikk)? Ha pedig így van, akkor miféle jogi felhatalmazás alapján folyamodnak a tagállamok ahhoz, hogy jogi kötőerővel nem rendelkező nyilatkozatok, preambulumok alapján fosszák meg a főtanácsnokot pozíciójától?

Szerencsére a probléma megoldása – már ha ez egyáltalán problémának tekinthető – könnyű lenne. Mindehhez arra lenne szükség, hogy a januári nyilatkozatot jogi kötőerő nélkülivé nyilvánítsák (amilyen valójában), leszögezve azt, hogy a főtanácsnok leváltása – a korábbi nyilatkozat ellenére – 2021. október 7-én esedékes. Ez egyszerre úgy a Bíróság, mint a jogállamiságnak és az EU alkotmányos struktúrájának is a javát szolgálná."

***

A cikk a Pallas Athéné Domeus Educationis Alapítvány támogatásával valósult meg.