Elsöprő győzelmet aratott egy pár hónapja alakult párt Bulgáriában

Rumen Radev korábbi elnök alakulata nagyon simán nyert, de egy koalíciós társra szüksége lesz.

Északi szomszédunknál szombaton tartanak parlamenti választást.
Nagy dobásra készül a szlovák ellenzék, amely a sikeres elnök- illetve EP-választás után letaszítaná az elmúlt 14 évből 12-őt végigkormányzó Smert. Robert Fico pártja nagy bajban van a legfrissebb adatok szerint, amelyeket a Politico ismertet. A kormányzó párt 20 százalék alá esett vissza, 17 százalékon áll. A szociáldemokrata párt lejtmenete a 2018-as Kuciak-gyilkosság óta tart, amikor kiderült: sok kormánypárti politikus illetve üzletember is kiváló kapcsolatokat ápol a szlovákiai olasz maffiával. Az elégedetlenséget a magát „demokratikusnak” nevező ellenzék használná ki. Az ötpárti koalíciót 46,9 százalékra mérik pár nappal a választások előtt. Ebből 15 százalékkal az újonnan alapított Egyszerű Emberek Pártja veszi ki a részét.
A legfrissebb, cseh televízió által készített kutatások szerint azonban már 19 százalékkal az abszolút első helyen áll az Igor Matovics által vezetett erő. (Szlovákiában törvény tiltja a a kutatások választások előtti nyilvánosságra hozatalát.) Sok múlhat azon is, hogy ki kivel köt koalíciót: az ellenzéki blokkba tartozik még a kereszténydemokrata párt, valamint Zuzana Caputova köztársasági elnök liberális pártja is. A Smer eddigi koalíciós partnerei közül az SNS (Jan Slota pártja) nem biztos, hogy megugorja az öt százalékos küszöböt, a Most-Híd pedig kizárta a koalíciót a kormánypárttal.

Ennek fényében akár Marian Kotleba szélsőjobboldali pártja válhat királycsinálóvá. A Mi Szlovákiánk Néppártot 10 százalék körülre mérik, a cigány- és magyarellenességéről elhíresült formációval azonban (eddig) senki sem akarna koalícióra lépni. Mindeközben képviselet nélkül maradhatnak a felvidéki magyarok: a Magyar Közösség Pártja 3,9 százalékon áll, az országgyűlésbe kerüléshez 5 százalékra lenne szükség.