Moszkva terrorista támadásra figyelmeztette Ankarát
Putyin szerint mielőbb véget kell vetni a radikális csoportok által a szíriai állam ellen elkövetett „terrorista agressziónak”.
2017-ben tiltották le a hozzáférést az online enciklopédiához.
Több mint két és fél év után szerda este ismét elérhetővé vált a Wikipédia Törökországban – jelentette az NTV török hírtelevízió. A török telekommunikációs hatóság helyi idő szerint 20 óra 30 perckor (közép-európai idő szerint 18 óra 30 perckor) oldotta fel az online enciklopédiára vonatkozó korlátozást.
Törökországban 2017. április 29-én „nemzetbiztonsági aggályokra” hivatkozva tiltották le a hozzáférést a Wikipédiához. A tilalmat azért rendelték el, mert az oldalon olyan bejegyzések szerepeltek, amelyek terrorszervezetek támogatásával vádolták Törökországot. A Wikipédiát üzemeltető Wikimedia Foundation nevű non-profit alapítvány 2017 májusában nyújtotta be fellebbezését a török alkotmánybírósághoz.
Az alkotmánybíróság tavaly december 26-án határozott úgy, hogy a Wikipédia 2017 óta tartó törökországi betiltása sérti a szólásszabadságot, valamint nem felel meg a demokratikus társadalmi rend követelményeinek. Emellett úgy találták, hogy az enciklopédia nem tartalmaz semmi olyan súlyosat, amely a korlátozást jogossá teszi. Az alkotmánybíróság döntése szerda reggel jelent meg a hivatalos közlönyben. A nap folyamán az az ankarai bíróság is a tiltás feloldásáról határozott, amelyik annak idején a korlátozást elrendelte. A jogi felhatalmazás birtokában a nap végén a török Információtechnológiai és Kommunikációs Intézmény (BTK) elérhetővé tette a Wikipédiát.
(MTI)