A Liga vezetője éjszakai kommentárja után hétfő délelőtti sajtótájékoztatót tartott, ezen az MTI tudósítója szerint elégedettségét fejezte ki a Liga Emilia Romagnában felmutatott 32 százalékáért, amellyel a párt a második legnagyobb erő lett, két százalékkal lemaradva a PD mögött. Szerinte nem a jobboldal hibázott, hanem a baloldal „arrogáns és erőszakos” támadássorozata érvényesült.
Salvini beszédében kiemelte, az utóbbi 9 tartományi választásból 8-at a jobboldal nyert meg, „ami nem is olyan rossz eredmény” –mondta. Megjegyezte, máris készen állnak a május-júniusi fordulókra további hat tartományban, utána pedig Róma és Milánó főpolgármesteri székét akarják megszerezni.