Megkezdték a nyomozást az iráni és az ukrán tisztségviselők

2020. január 10. 12:39

„Inkább Iránban dolgoznánk fel a feketedobozok adatait” – mondta az Iráni Polgári Légi Közlekedési Szervezet vezetője.

2020. január 10. 12:39

A vizsgálat fő célja a becsapódás helyszínéről összegyűjtött, megrongálódott feketedoboz adatainak kinyerése és elemzése, amely az IRNA iráni állami hírügynökség szerint már pénteken megkezdődhet. Irán jelezte: egy-két hónapig tarthat az információk feldolgozása, amelyben szükség esetén Oroszország, Kanada, Franciaország vagy Ukrajna is segíthet. A teljes vizsgálat egy-két év alatt fejeződhet be Teherán szerint.

Inkább Iránban dolgoznánk fel a feketedobozok adatait” – mondta Ali Abedzadeh, az Iráni Polgári Légi Közlekedési Szervezet vezetője. „Azonban ha úgy látjuk, hogy azok károsodása miatt ezt nem tudjuk megtenni, akkor segítséget fogunk kérni” – tette hozzá.

Az ukrán nyomozók több forgatókönyvvel számolnak, köztük azzal, hogy a repülőgépet egy – az iráni hadsereg által használt – orosz gyártmányú Tor rakétával lelőtték.

Egy másik lehetőség szerintük, hogy terrorcselekmény történt.

A tisztségviselők közül többen részt vettek a maláj légitársaság MH17-es gépe ügyében folytatott vizsgálatban. A 2014-es szerencsétlenségben a 9M-MRD lajstromjelű Boeing 777-200ER típusú repülőgép 283 utasa és 15 főnyi személyzete életét vesztette. A nyomozók arra jutottak, hogy a gépet kelet-ukrajnai szakadárok lőtték le tévedésből egy Buk-M1-es légvédelmi rakétával. 

A TASZSZ orosz hírügynökség arról számolt be, hogy egy tízfős szakértői csoport elindult Kanadából Teheránba, hogy segédkezzen a nyomozásban.

A történtekről

Szerdán Teherán mellett egyelőre tisztázatlan körülmények között nem sokkal felszállás után megsemmisült az ukrán légitársaság Boeing 737-es gépe 176 emberrel a fedélzetén. A katasztrófa órákkal az után történt, hogy Irán rakétacsapást mért a szomszédos Irakban két amerikai katonai bázisra,

hogy megtorolja Kászim Szulejmáni iráni tábornok meggyilkolását.

Az iráni Forradalmi Gárda különleges egységének parancsnokával az amerikai hadsereg egy célzott légicsapásban végzett előző héten.

Több nyugati kormány felvetette annak lehetőségét, hogy iráni rakéta találta el a lezuhant repülőgépet, vélhetőleg véletlenül. Ali Rabiei kormányszóvivő visszautasította a vádakat, amelyek szerinte az Irán elleni pszichológiai hadviselés részei, és hangsúlyozta: műszaki hiba történt. Rabiei elmondta: minden olyan ország, amelynek állampolgára utazott a gépen, küldhet szakértőket Iránba, a Boeing pedig kifejezetten kérte, hogy bekapcsolódhasson a feketedobozok információinak feldolgozásába.

(MTI)

Összesen 50 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
llnnhegyi
2020. január 12. 12:50
Irán egyik fele mindig háborút akar. Szélsőséges síiták. Sajnos sokszor hatalomba kerülnek. Szijjártó Péter külügyminiszter úr nyilatkozata az Irak- iráni eseményekkel kapcsolatban zseniális, következetes. Barátaink itt az USA és Izrael. És a lassú, bámészkodó EU.
gonterl
2020. január 12. 07:48
Érzésem szerint, lényeges, hogy miért tért le az előírt útvonalról a repülőgép? Lehet, hogy a gép szoftverébe távolról is be lehetett avatkozni. Ezt a távolsági beavatkozást látom valószinűnek, a gyártó igyekezetének megismerése "a Boeing pedig kifejezetten kérte, hogy bekapcsolódhasson a fekete dobozok információinak feldolgozásába" után.
Párhuzamos különvélemény
2020. január 11. 07:14
Jééé..., naugye, hogy nem kéne polgári repülést végezni balhés terület felett??! (Okoskáknak: mindegy, hogy fel-, le-, be-, ki-, át-, meg-, elrepülés, csak nem, oszt kész.) Törölte Irán felé tartó járatait a Lufthansa https://www.portfolio.hu/gazda.. Aircraft parts from the wreckage of a Boeing Co. 737-800 aircraft, operated by Ukraine International Airlines, which crashed shortly after takeoff lie on the ground near Shahedshahr, Iran Gazdaság 2020. január 10. 17:54 Törölte Irán felé tartó járatait a Lufthansa Portfolio Cikk mentése Megosztás A német Lufthansa légitársaság és leányvállalatai, köztük az Austrian Airlines is felfüggesztette pénteken az iráni fővárosba induló járatait január 20-ig a MAU ukrán légitársaság Teheránból Kijevbe tartó utasszállítójának szerencsétlensége miatt.
Akitlosz
2020. január 11. 04:56
"Több nyugati kormány felvetette annak lehetőségét, hogy iráni rakéta találta el a lezuhant repülőgépet, vélhetőleg véletlenül. " Komolytalan politikusok. A hozzáértők előbb kivizsgálják az esetet és csakis a tényekből állapítják meg, hogy mi történt. A saját vágyaik, a saját fantáziáik ebben nem játszanak szerepet. Amikor a politikus bármiféle vizsgálat, tudás, információ nélkül kinyilatkoztat, akkor a vágyairól beszél. Azt, hogy tényleges mi történt látni fogjuk a légi katasztrófák sorozatban, miután kiderült a valóság.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!