Hozzáférhetnek az ukrán hatóságok a lezuhant gép adatrögzítőihez

2020. január 10. 19:18

Vadim Prisztajko külügyminiszter szerint egy verziót sem zárnak ki a katasztrófa okait illetően.

2020. január 10. 19:18

Ukrajna hozzáférést kapott az Iránban lezuhant ukrán utasszállító feketedobozaihoz és a teheráni reptér földi irányító központjában dolgozó diszpécserek hangfelvételeihez – jelentette be Vadim Prisztajko ukrán külügyminiszter pénteki kijevi sajtótájékoztatóján. A tárcavezető megjegyezte, hogy Teheránba mintegy ötven ukrán szakértő utazott ki.

Technikai eszközökkel próbálják rekonstruálni a repülőgépet, hogy megértsük, mi történt vele. Teljes mértékben együttműködést kapunk az iráni féltől. Irán segít nekünk, hozzáférünk mind a repülőgép maradványaihoz, mind a becsapódás helyszínéhez, amelynek biztonságát a rendőrség garantálja, noha kezdetben helyi lakosok is bejutottak oda, ami nehezítette a vizsgálatot” – fejtette ki. Elmondta, Irántól hozzáférést kaptak a gép feketedobozaihoz, illetve a teheráni repülőtér diszpécserei és a pilóták közötti beszélgetés felvételeihez. „Egyelőre mindezeket az információkat elemezzük,

– tette hozzá Prisztajko. Végezetül leszögezte: kártérítést fognak követelni, ha bebizonyosodik, hogy rakétatalálat érte a gépet.

Eközben a Telegram üzenetküldő portálon Volodimir Zelenszkij elnök „csapatának” oldalán új bejegyzés jelent meg, miszerint „nem lesznek elhamarkodott bejelentések a katasztrófa okairól”. A közlemény megismétli Zelenszkij pénteki üzenetének szavait, amely szerint nincs kizárva, hogy rakétatalálat okozta a katasztrófát, de egyelőre megerősítve sem. „A témával kapcsolatos spekulációk semmiképpen sem hoznak közelebb minket az igazsághoz” – írták.

A MAU ukrán légitársaság Teheránból Kijevbe tartó járata szerda reggel, nem sokkal felszállás után zuhant le, de azt követően, hogy már elérte a 2400 méteres repülési magasságot. A Boeing 737-800-as típusú gép fedélzetén mindenki életét vesztette, 167 utas és a 9 fős ukrán személyzet, összesen hét ország, köztük Kanada, Svédország, Németország és Nagy-Britannia állampolgárai. Irán szerint hajtóműhiba okozhatta a balesetet. Több nyugati ország szerint azonban rakétatalálat érhette a gépet.

(MTI)

Összesen 12 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
ElBundi
2020. január 11. 13:48
Iráni hírleközlés szerint a gép fontos katonai cél irányába tartott… Nem lenne érdemesebb a fekete doboz tartalmát megvárni? Ebböl kiderül, hogy az irányító központ felszólította vagy nem a pilótákat irányváltoztatásra vagy sem. Ki az aki megengedi érzékeny katonai potenciáljának megsemmísitését? Ja, 2001. szeptember 11.-e valami más történet...
olajfa1
2020. január 11. 12:21
Ha a nemzetközi légügyi hatóság és a gép gyártója ki lesz zárva a vizsgálatból AZ ELEGENDŐ BIZONYÍTÉK LESZ AHHOZ, HOGY A GÉPET LELŐTÉK! Itt a gyártónak és a biztosítónak is nagy felelősége van! Ezért ha őket nem engedik bevonni a vizsgálatokba... akkor az azt jelenti hogy ŐK NEM HIBÁZTAK! AZAZ LELŐTÉK A GÉPET!
atila68
2020. január 11. 11:16
"teheráni reptér földi irányító központjában dolgozó diszpécserek" Mégis mi közük egy átrepülő járat rádióforgalmához?
Berecskereki
2020. január 11. 06:02
"Irán lőtte le, de nem szándékosan Teherán közelében kedden az ukrán utasszállító gépet - jelentette szombat hajnalban az iráni állami tévé a hadsereg közleményét idézve. " https://infostart.hu/kulfold/2020/01/11/az-irani-hadsereg-lotte-le-az-ukran-repulogepet-hivatalos-kozlemeny
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!