Az első fordulóban egyik jelöltnek sem sikerült megszereznie az abszolút többséget, így az első két helyezett, Zoran Milanovic volt kormányfő, az ellenzéki Szociáldemokrata Párt (SDP) jelöltje és Kolinda Grabar-Kitarovic leköszönő államfő, a jobbközép Horvát Demokratikus Közösség (HDZ) jelöltje részvételével zajlik a második forduló. A két héttel ezelőtt tartott szavazáson Milanovic a voksok 29,55 százalékát, Grabar-Kitarovic pedig 26,65 százalékát gyűjtötte be. A legutolsó, pénteken közzétett közvélemény-kutatások Milanovic győzelmét vetítik előre, eszerint az ellenzéki jelölt a voksok 45 százalékára, míg ellenfele 42 százalékára számíthat.
A szavazóhelyiségek reggel hét órától este hét óráig vannak nyitva, és valamivel több mint 3,8 millió szavazásra jogosult állampolgárt várnak. A szavazóhelyiségekből távozók megkérdezésén alapuló exit-poll eredményeket közvetlenül az urnazárás után hozzák nyilvánosságra. Az első hivatalos részeredmények 20 óra után várhatók.
(MTI)